Rengetegen azért kerültek ki a riói olimpiára, mert négy évvel korábban berobbantak. Meglepetést okoztak, bíztak bennük, megkaptak mindet, aztán most meg a vaku fényében szépen hazaosonnak. Elmért időzítésről, becsapós Eb dicsőségről beszélnek. Meg ami a legkeményebb: a nyilvánosságot hibáztatják a bukás miatt!
Azt már az olimpia előtt is tudtuk, hogy a dánok legjobbja mostani fizimiskáját nézve egy Axl Rose bőrbe bújt úr az űrből, de amit Mikkel Hansen csinált ezen a tornán arra nem nagyon vannak szavak. Nem szeretnék túlzásokba esni, de milyen jelzőt lehet arra mondani, aki az egyenes kieséses szakaszban Szlovéniának, Lengyelországnak és Franciaországnak 26 gólt rámol be, úgy, hogy nyolc alatt egyik meccsen sem áll meg? Nem is csoda, hogy a torna legjobbja lett, ott van az álomcsapatban, a gólkirályi címről egyetlen találttal maradt le.
De olyat nem lehetett látni, hogy direkt belebrunyáltak a ventillátorba és az áramot hibáztatták a balhéért.
Mint ez a Dudás fiú. A kajakos. Én értem, hogy őket nem a neurológia szimpozionra készítik fel a vízitelepen. De ha már lebuktak, jól láthatóan égnek, akkor újabb balhéval ne hergeljék a népeket maguk ellen.
Állítólag az volt az ürügy, hogy az egyik ruhás boltban kinevették őket az eladók. Erre a főhős és partnernője bosszúból elloptak 80 ezer forint értékű ruhát. Amit egyébként, - ha átlagoljuk a fizetésüket,- pont három napi munkával keresnek meg. Ha kicsit alábecsültem a kajakosok, a menő, vagy inkább már csak volt menő kajakosok fizuját, bocs. Ígérem, senki sem fogok meglopni, ha kinevetnek a pontatlanságom miatt.
Az elmúlt két napban viszont ez, a szakértőnek egyáltalán nem nevezhető tömeg (is) egy emberként ugrott talpra (értsd: hőbörgött, méltatlankodott, káromkodott, csalást kiáltott), amikor előbb Bácsi Pétertől, majd Lőrincz Viktortól vettek el egy-egy érmet az olimpián. Bácsi elődöntője egyetlen kamuponttal dőlt el, Lőrincz bronzcsatájában pedig az utolsó kamupont döntött.
Azokban a sportágakban, ahol a játékvezetők kezébe adnak emberi sorsokat, mindig lesznek nagy tragédiák. Itt nyugodtan gondolhatunk egy utolsó percben meg nem adott büntetőre fociban vagy éppen kézilabdában, de a cselgáncsra és a birkózásra még inkább igaz a fenti állítás. Nem akarok a múlton keseregni, de szegény Hajtós Bertalan a rossz nyelvek szerint azért lett (csak) ezüstérmes japán ellenféllel szemben 1992-ben (Barcelona), mert a pontot nem hozó döntő pillanatában a távol-keletieknek még csak egy aranyérmük volt…