El kell fogadunk azokat az érveket, hogy ezek a pontok a végelszámolásnál még sokat érhetnek és az is teljesen igaz, hogy az elvesztett pontok nagyon is hiányozhatnak majd. A forgatókönyv kis túlzással teljesen egyforma volt: az elképesztően sok játékost igazoló, ám mégis a tavalyi kezdősorával harcoló Veszprém és az óriási vérfrissítésen áteső Szeged is német csapat ellen öntötte ki a fél pohár vizet az utolsó fél percben. A bakonyiak szenzációs játékkal a 40. percben már hat góllal vezettek, de a Flensburg csak nem akarta feladni.

Hányszor hallottuk már kedvenceinktől (nem feltétlenül csak itthon), hogy a közönség a legfontosabb, minket akar mindig minden csapat kiszolgálni. Aztán a nagy akarásból, sokszor akkora nyögések lettek, hogy azt még a testi kontaktusokról szóló alkotásokban is megirigyelnék. A Barcelona 4 nap alatt viszont tökéletesen bemutatta, miről is szól a profi labdarúgás, vagy mitől is profi egy csapat.

Azt már az olimpia előtt is tudtuk, hogy a dánok legjobbja mostani fizimiskáját nézve egy Axl Rose bőrbe bújt úr az űrből, de amit Mikkel Hansen csinált ezen a tornán arra nem nagyon vannak szavak. Nem szeretnék túlzásokba esni, de milyen jelzőt lehet arra mondani, aki az egyenes kieséses szakaszban Szlovéniának, Lengyelországnak és Franciaországnak 26 gólt rámol be, úgy, hogy nyolc alatt egyik meccsen sem áll meg? Nem is csoda, hogy a torna legjobbja lett, ott van az álomcsapatban, a gólkirályi címről egyetlen találttal maradt le.

Az elmúlt két napban viszont ez, a szakértőnek egyáltalán nem nevezhető tömeg (is) egy emberként ugrott talpra (értsd: hőbörgött, méltatlankodott, káromkodott, csalást kiáltott), amikor előbb Bácsi Pétertől, majd Lőrincz Viktortól vettek el egy-egy érmet az olimpián. Bácsi elődöntője egyetlen kamuponttal dőlt el, Lőrincz bronzcsatájában pedig az utolsó kamupont döntött.

Azokban a sportágakban, ahol a játékvezetők kezébe adnak emberi sorsokat, mindig lesznek nagy tragédiák. Itt nyugodtan gondolhatunk egy utolsó percben meg nem adott büntetőre fociban vagy éppen kézilabdában, de a cselgáncsra és a birkózásra még inkább igaz a fenti állítás. Nem akarok a múlton keseregni, de szegény Hajtós Bertalan a rossz nyelvek szerint azért lett (csak) ezüstérmes japán ellenféllel szemben 1992-ben (Barcelona), mert a pontot nem hozó döntő pillanatában a távol-keletieknek még csak egy aranyérmük volt…