Horti Gábor
Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak
Érdekes érzés kerített hatalmába, mikor megnyitottam a word-öt eme kis szösszenet megírásához. Boldog vagyok, mert eddig az olimpián sok csodálatos eredmény született. Ugyan úgy tudtam örülni, Szász Emese és Szilágyi Áron csodálatos vívásának, mint Hosszú Katinka embertelen úszásainak, kicsit én is megkönnyeztem Imre Géza tragikus döntőjét és szájtátva figyeltem, ahogy Kenderesi Tamás olyan hajrát nyom az utolsó 50 méterén, amire csak a legnagyobbak képesek.
Mégis van bennem egy hatalmas üresség, amivel egyelőre nem tudok mit kezdeni, és ami miatt fáj picit minden nap a tv elő ülni. Ennek pedig az az oka, hogy idén egyik magyar kézilabda csapatért sem szurkolhatok. Nekem, aki fanatikusan rajong ezért a sportért, aki ha teheti, minden héten kimegy egy meccsre évközben, hogy élvezze a szép megmozdulásokat, kurva nagy fájdalmat jelent, hogy nem láthatom szeretett csapataimat Rióban.