Olyan jó ez leírni, látni meg még szuperebb volt! Azt akartam jegyezni, hogy mennyire dacosak voltak! Nem kistestű belvárosi kutyákként paráztak, hanem ismeretlen óriás dínókként, akik a hatalmas egójú, aztán csak egyre jobban parázó horvátoknak odavertek három csodálatos negyedet! Olyan jó leírni ezt!
Az, hogy nem éreztem még ilyet, nem egyedülálló jelenség, ugyanis legutóbb 1972-ben történt hasonló. A 10 000 000 szövetségi kapitány országában, ahol a labdarúgást leszámítva csak az olimpiai aranyérem az értékmérő, friss sikerélménytől eltelve sodródom az ötkarikás játékok hivatalos kezdete felé. Életemben először az 1992-es nyári olimpiát izgultam végig úgy, hogy valós emlékeim maradtak Barcelonából. 1992-ben persze a labdarúgó Európa-bajnokságot is figyelemmel követtem, csodálkozva néztem, hogy a dánok megnyerik a tornát. Ez a kettősség nem változott az évek során: néztük a foci Eb-t, szurkoltunk az olimpián. 2016 viszont egy egészen új és teljesen ismeretlen érzést hozott a felszínre: a magyar válogatott is ott volt a labdarúgó Európa-bajnokságon.