Szilágyi László
Szilágyi László

Kevin Debrecenből

Intelligens, angolul is beszél, gólokat rúg és még nyilatkozni is tud. Ugye nem rontják el...?!

Ha valaki le akar számolni a magyar futballistákra vonatkozó sztereotípiákkal, akkor javaslom, csörgesse meg Varga Kevint. A 21 éves debreceni futballista az eddigi öt NB I-es meccsén három gólt szerzett, de nem ezzel vett le a lábamról. Ettől még simán lehetne suttyó, idióta. Varga nem az, sőt, meglepően intelligens, szerény és alázatos. Mintha nem is a magyar futball terméke lenne.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Tényleg nem értem, mi lehet a gond

Még mindig akad csodálkozni való a magyar-portugál vb meccs után! Most nem téma, hogy ezt a vereséget idehaza sokan dicsőség táblára tűzték, miközben a magyar csapat egy sorozatos hibazuhatag miatt szimplán meghajolt az Eb első előtt! A portugálok a semminél egy kicsit többet tettek bele, a fő cél a sérülés megúszása, meg persze a győzelemért járó három pont volt!

Sikerült teljesíteniük az összes előírt formát, bér Pepének, a vendégek csodálatos elméjének akadt egy kis fejtörése Priskin által! Ami úgy visszhangzott a meccs után, hogy a védőt kellett volna kiállítani, hiszen durván lefejelte a támadó könyökét! Ez a magyar foci csudasága!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Kicsit savanyú, kicsit sárgább, de a miénk!

2-0-ra nyert a magyar válogatott a litvánok ellen. Klassz, végre győztek a srácok. De ezzel kész az ünneplés. Nem kell ezt annyira túltolni, hiszen maga a játék éppen annyira volt nyikorgó, mint az egyes villamos a bal kanyarban. Fölösleges bármit is hozzátennie ehhez, nem szabad abba a csapdába esnie senkinek sem.

Ez nem volt semmilyen különleges teljesítmény. Mint ahogyan az eladó autó gazdája is hiába emeli ki verdája extráit, úgy, mint átlátszó szélvédő, oda-vissza játszó magnó, ablak mellé szóló ülések, kerek kormány.

Ha a litvánokat sem csinálták volna meg, akkor végképp szégyenteljes lett volna dupla forduló. Persze a zsörtölődők megint rákezdhetnek arra, milyen ócska volt megint a védekezés, mennyire lassú a hátsó szekció és elképesztő módon nem értik egymást a sportkollégák. Dzudzsák Balázsról pedig más lehetőség nem lévén, azt lehet kiemelni, mennyire jó minőségű szelfiket készít jelen esetben a dalai lámával.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Ébresztő United!

Meggyőződésem volt, ha ezek ketten összeállnak a világot szétverik, annyira jók lesznek! Zlatanról a véleményemmel már többször, mit többször, rengetegszer összekülönböztem többféle hanggal a Messivel történő fölösleges összehasonlítósdiban! A kis adócsaló életében nem rúgott 20 méterről gólt, arról nem is beszélve, hogy erőből szinte soha. Fejjel egyszer szerzett gólt, akkor annyira megünnepelték a Bolhát, hogy majdnem bolygót neveztek el róla. Persze adómentesen!

Zlatan bezzeg, lőtt kis gól, bomba erőset, fejelt, csúszatott, oxizott, mellezett, ollózott a hálótól 35 méterre oldalról, becsúszva, csukafejessel, talpalva. nem is értem, hogy mi a kérdés a két játékos között. Az meg csak pláne, hogy a bosnyák férfi. Messi meg nem.