Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Karius kiírta magát a komoly kapusok közül

5, 800 000 találat. ennyit hoz le az internet Loris karius megszólításakor! A hétvége győztese. Egy kicsit lejjebb lökte a népszerűségi listáról Ramost, aki kitervelten vagy önállóan, az már tökmindegy, kiperkálta az ép játékosok közül Salaht. Aki egyedül megcsinálta volna a darabos, lassú Real védelmet. Mielőtt az egyiptomi a bajt meghozta volna precízen beelőzték, kivégezték!

Lehet arról csámcsogni, szabályos volt a leszorításos cselgáncs mozdulat, vagy tényleg így adta az esemény, mindegy! Nyilván ki mit akar hallani, úgy adja elő a saját verzióját! Az is kérdéses, hogy amikor Salah fájdalomtól elgyötört arccal ballagott lefelé, a mögötte álló Ramos gonosz vigyora az új kor, a photosop gonoszsága esetleg tényleg ekkora tapló a spanyol csapat kapitánya?


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Két ekkora potyák kiheverni, szerintem egy élet is kevés lesz

Ez a BL döntő teljesen kiismerhetetlen! Két teljesen jó, sőt brutális formában mozgó csapat feszül egymásnak. és most nem kell savanyúskodni, hogy mennyit és hol segítették a bírók a bandatagokat, az már csak a vesztesek nyavalygásának utóélete. Egyre vékonyabb a bírózós téma, sokkal izgibb, hogy mi volt a szombati döntőben!

Ha egy meccses a döntő, már pedig az volt, akkor a Real Madrid verhetetlen! Az első meccseiket, főként ha hazai pályán tolták, és még a játékvezetők is korrektet voltak, szépen lehozták. A Bernabeuban a fű is nekik nőtt, csak az ő erejük érvényesült, és különben is ki nem tojik be a rengeteg félbolond spanyol Real-os, meg a hozzájuk húzó szittya Madridista hangjától?


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Nagyon kellett már egy ilyen döntő!

Annyira jó már végre nem csak a savat önteni a magyar labdarúgásra! Olyan régen elkapott érzés, nagy könnyebbség, egy teherautónyi xanaxot bekapkodása kieresztett dühöngés, kiábrándulás, káromkodás és fogadkozás után, végre dicsérni valamit! Vagy valakiket! Nagyon fain volt a szerdai Felcsút - Újpest Magyar Kupa döntő! Erős gondolati feltételezésekkel hát persze, hogy már mindenki tudta a frankót!

Nyugodjon le mindenki, tök jó volt a buli! A srácok erősen nyomták a menetet, bár az elején úgy tűnt, mint ha a Crvena Zvezda játszott volna, annyi szerb nyelvű férfi futkározott a gyepen! Az utóbbi évek legjobb magyar meccse volt, szinte minden formában. Őszinte, férfias küzdelem, benne persze a labdás háborúhoz tartozó szemétkedéssel, azért nagy részben korrekt játékkal.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Kupagyőztes az Újpest!

Ha valaki ránézett az összeállításra, azt hitte a Joszip Broz Tito Kupa döntőjébe csöppent vagy 38 évvel ezelőtt, ám magyar pályán, gyanúsan sok lila fehér mezes szurkolóval. Euronovics, Becsuszovics, Forintovics, Nyugibanlevics, Magyarnembeszélovics, Ittvanovics, Tippmixovics erősen mutatta, mennyire vonzó a magyar bajnokság, a közeg, az egykori jugó játékosoknak.

Közben ez volt a labdarúgó Magyar Kupa. Ragyogó közönséggel, akik aztán tesznek a vécéülőke alakú címerre, a velük szembeszálló klubelnökre, a grandiózus kitiltásokra, központi büntire. Olyat varázsoltak a Groupama Arénába, amire régen volt példa. Magyar csapatokkal. Ide nem ér a csöpögő orrú norvégok elleni válogatott hisztéria!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Mi lesz így Szlovénia ellen?

A Telekom Veszprém- MOL- Pick Szeged férfi kézilabda bajnoki döntő 2. mérkőzésének ismétlése, az eredmény ismertsége elég volt ahhoz, hogy nyugodtan tanulmányozni lehessen pár érdekes jelenetet.

Például amikor a Veszprém hangadója, fajsúlyos játékosa, Momir Ilics mennyire idegesen reagált edzője utasításaira. Oka volt a feszkójának, hiszen égett a csapata, de ez akkor is nyugtalanító jelenet volt. Az lehetséges, hogy az idősebb játékosok előtt nincs tekintélye Ljubomir Vranjes edzőnek, semmibe veszik őt?  Egy látható esetben Tönniest sem különösebben érdekelte a főember taktikája.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Sokan nagy várakozással készülnek a sorsdöntő mérkőzésre!

Sokan azt mondták, nem értik, hogy mi történt a Szolnokkal a magyar bajokság döntőjében, amikor kétszer egymás után súlyos vereséget mért rájuk a Fradi! Pedig érthették volna, hiszen a Dózsások olyan lelket is kifacsaró szezont húztak maguk után, csoda, hogy eddig kibírták!

Az Eger elleni elődöntő még a hajukból kis kipumpálta az energiát. Akkor roppant munkával, konkrétan a túlvilágról tértek vissza a jelenbe, és taszították az Egert a múltba! Ott is úgy állt, hogy csendesen lehúzzák a Dózsa zászlaját, biztos volt az Eger döntőbe lépése! Majd jött a pörölycsapás, a talpra állás, a döbbenet, a helyreállítás! Bukó helyzetből kiegyenesedett a Szolnok, parádés mutatvánnyal beért a Fradi ellni döntőbe!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Lassíts Vranjes!

Negyedik napja megy az őrlődés: mit akar Ljubomir Vranjes a Telekom Veszprém csapatával? Hatalmas volt az ujjongás a megjelenésekor, bőven jutott ebből a magyar kézilabda válogatottra is! Előtte elhúzott a zavarodott tekintetű, mindenkiben ellenséget látó Xabate edző. Jött Vranjes, akkora kamper, hogy nála nincs nagyobb, és külön diadalív, hogy sikerült a svédet elcsípni a PSG meg a többi mamut egyesület elől!

Ebből aztán micsoda csudaság lesz, csettintgettek a nyelvükkel az ínyencek! Veszprémben játszik a világ krémjének 67 százaléka, a többi meg ideígérte magát, tehát lesz itt nagy pacsizás a bajnokság,(alap) meg a BL döntő után! Pacsizás nem, inkább a fordítottja vált valósággá! Előtte, a vb-n a nemzeti válogatott romlott olyan szintre, hogy a férfiaknál sehol nem jegyzett cseh válogatott leverte a magyarok legjobbjait! Az más kérdés, hogy a csehektől jó páran éppen a magyar ligában erősödnek, gazdagodnak, amikor meg úgy jön, kanosan, durván leverik bármelyik válogatottat. Mondjuk a Vranjes félét!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Djokovics lassan a régi?

A világ bizonyos részein meglehetősen feszülten figyelték Novak Djokovics játékospályafutását! Szerbiában meg mindenki! Azon izgultak, vajon sikerül Nola visszatérése a tenisz birodalomba, vagy a birodalom visszavág és újabb pofonnal, gyomrossal, kiütéssel és tovább kell töprengeni a Djokovics rejtélyen?

Szerbia leghíresebb teniszezője pár évvel ezelőtt ragyogóan ütögette a labdát. Térdre borultak a legnagyobbak, szétsatírozta a mezőnyt, bárhol is induljon el! Ámulatból megdöbbenésbe ejtette a mindig, jó majdnem mindig fegyelmezett tenisz nézőket! Olyan tempót diktált a szikár férfi, amit nem lehetett nem szeretni!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Előttem az Utódom

Az is lehet, hogy most tök elégedetten summantanak egymásra az FC Bayern vezetői! Na, mennyire jól kitaláltuk, hogy ki legyen a rekordbajnok vezetője a nyártól? Oké, bosszantóan sokba került, bukott a kupadöntő, a tripla már nem is annyira dupla, csak szimpla. A bajnokság ugyan meglett, de az meg annyira alap, mint az átlátszó szélvédő meg a kerek kormány a verdákban! Szóval a frankfurti csókák szépen kiénekelték a fáradt spanyol nyelvű tevepaták szájából a Német Kupát!

A Bayern remetemozgású légiósa, Javi Martinez is inkább vonuljon el Kínába egy utolsó zsíros haknira, mert már az a toporgás, csalás, alibizés, amit legutóbb éppen Berlinben, az csak oda elég! Esetleg viheti magával a másik nagy látványpékség vezetőt, ficsor mozgású Barcelona függő Thiagot. Ő is dupla kuka volt a 75. kupadöntőn! Meg a Lewandowski! Aki mióta hírbe került a Real Madriddal szinte nulla. Aki egyedül eldöntött nem mérkőzéséket, hanem vb kijutást, mostanában a semmiséget markolássza, rugdossa!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Újra lehet gondolni ezt a finálét

Szabados György, a bajnok MTK női labdarúgó csapatának edzője meglehetősen erőset és hangosat szólt a női labdarúgó bajnokság tavalyi döntőjét követően. Akkor azt mondta: „este kell megszámolni a bárányokat, amikor hazaértek a legelőről”! Ezzel arra utalt, hogy a múlt szezon alapszakaszában az FTC női együttese többször csúnyán elintézte őket, ám a bajnoki aranyat végül csak az ő nyakukba akasztották!

Az idei döntő első meccse sem úgy indult, hogy laza lesz a vendég kékek futama! A meccs elején a védelmük szépen összehozott egy végzetes szituációt, az FTC támadók vércseként csaptak le a potya labdára, indulás a kezdőkörbe! Meglepő volt, de ettől az MTK nem omlott össze, pedig még 86 perc hátra volt! Elkezdtek labdázni, egyre izgalmasabb helyzeteket formáztak ki, a szünetig viszont nem változott az állás!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Itt a remény a következő szezonra!

Nem is volt ez olyan rossz! Már ami a spanyolok érzelmi kitörését okozta! Hogy az Atletico Madrid 3-0-val szépen kisimázta a francia nagycsapat, Olympique Marseille-t az Európa Liga döntőjében!

Amúgy azért a gallok sem lehettek szomorúak, hiszen végül is csak az ő vérük, Antoine Griezmann tolt két gólt, meg egy nő. A Gabi! Aki ugyan férfi, csak a családneve után kell magyarázkodni. Különben a spanyol játékos nagyon kemény, sprőd, tehát a nőiesség csak a nevében oldódik.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Jó, de az Ateltico akkor is nyert!

Elég éles meccs volt a szerda esti EL liga kupadöntő! Egy új generációs, okos tekintetű edző, Rudy Garcia és a pokolfajzat, „Cholo” Simeone csatája örökre emlékezetes marad! A Marseille, ugyan kisebb bírói ügyetlenkedéssel, Lipcséből nézve ordas csalással került a fináléba, de akkor is jó csapat! Gigantikus performer szurkoló sereg a „Taxi” filmek zűrös városában, életérzés a klubhoz tartozni!

Ahogyan Sami Nacery száguldozott a városban, úgy süvített a döntőbe a francia csapat! Ez is mekkora hasonlóság! Samir Nasri, az egykor egekig hozsannázott gall futballer nagy vonalakban ugyan azt a karriert futotta be, mint Luc Besson filmjének legendás főhőse! Szép, nagy ívű, hosszú pályafutást ígérő karrier helyett, meggondolatlanság, bűnös cselekedetek, persze gyors kiiratkozás a sikerből mind a két férfi részéről, maradt az emlékezés keserűsége!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Szemeteket nyugatra vessétek!

Tényleg az utolsó dolgozat a Diósgyőr végvitézeiről! Nem érdemelnek több említést, még így sem, hogy az új góré a nagy lazaságot érezteti velük, tehát az van, amit a papír kistigrisek akarnak! Mert a munka undi! Amúgy aztán jó lenne, ha a hapekok bekapnák az izgulás elleni tablettát!

Kicsit nézzenek nyugatra, ahogyan a nagyfiúk játszanak! Ott komoly tétre, erős közönség előtt labdáznak, ott csak úgy menekülhetnek a nép haragjától, ha meghalnak a pályán! Nem pedig nagykarú biztonsági őrök védik őket.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Szép volt Győr! Így együtt!

Végre Anja Althaus is átélhette milyen az, ha valaki BL győztes csapata tagja. A német élsportoló jó sokat feszült erre a pillanatra, eddig csak a Viborggal csurrant rá az ünneplésre, de már az is elég régi eset!

 Annyi biztos, a Győriek ismét nagyon megadták az ünneplés előjátékát! Semmi extra, csak a szokásos sztrókot fakasztó állapotot hozták, a megszokott hosszabbításos idegöléssel! Az ellenfél kemény nemesfémből készült együttes, az olvasóját morzsolgató Dibirova ál-edzővel, meg a spanyol alkirály,Parrondóval, aki a háttérből lökte az okosságot!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Kellenek az ilyen derbik!

Annyira erős, futurisztikus volt a kezdés az Újpest-REAC BLSZ bajnoki mérkőzés előtt, hogy a látogatóknak muszáj volt megállni egy pillanatra, felvenni a tempót a látottakkal! A 4. kerületi Tábor utcai sporttelepen akkora az átalakításból fakadó felfordulás, hogy tájoló kellett megtalálni a mérkőzés színhelyét!

Brutális nagy építkezés zajlik, a mértékegysége milliárdos méretűre tehető, persze az ilyen ügyekben gyakorlatlan szurkerek számára is! Ez egy akkora építkezés a lilák otthonában, hogy szemmel is két pillantással lehet körbetekinteni! És az egész mind, mind foci pálya lesz! A látogatók hitetlenkedve kérdezték egymástól: hogy a csudába nem tűnt fel egyetlen egy ingatlan fejlesztéssel foglalkozó mágnásnak ez a hatalmas, sportolásra kijelölt terület? Az ekkora, sőt ennél kisebb focipályákat tartalmazó területeket a ’90-es években szemrebbenés nélkül satírozták ki!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

! Ki vagy melyik csapat lehet egy ilyen oroszlánölés után az ellenfél?

Azzal együtt, hogy hat gól lett közte, elég erős volt a meccs előtti para, hogy a románok betesznek a győri AUDI-ba egy indításgátlót, olyan Dácsiásat, aztán jól kiütik a címvédőt a BL döntőből! Ehhez jött még az a példátlan sérüléssorozat, ami megcsapta az ETO-t, szóval az is csoda, hogy nem lett nagyobb bajuk korábban!

Üzenetek a levegőben a bukaresti oldalról: ez a Győr már nem olyan, sok a hiányzó, mi nagyon egyben vagyunk, meg a szokásos berosáltatós duma. Ez ugyan mostanra derült ki, mert az elődöntő végére olyat odapörköltek a magyar csapat tagjai, hogy a vakszos doboz adta a másikat! Egyszerűen értelmezhetetlen mire alapozták az arcukat a román nők? Jó, voltak rosszabb szakaszok az ETO életében, ám ez még nem alap a nagyozáshoz!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Most akkor mi is folyik Nyíregyházán?

Ha valaki csak egy kicsit is megtisztítja a múlt opálos, lazán pókhálós messzelátóját, azt látja: micsoda délceg időket éltek meg annak idején, Nyíregyházán! Hej, mekkora csaták színhelye volt a Sóstói stadion! Istenem, státusz szimbólum volt meccsre járni, az ellenfél meg cidrizhetett, a helyi erők vajon mennyire tépik szét őket, a nyíregyi közönség hogyan gyomlálja a vendégjátékosok idegszálát, egyáltalán: az ottani pokolból miképpen vezet vissza az út?

Ehhez képest most meg a káosz! Legalább is, ami kifelé látszik! Annak idején, csúnyán kibabrált az egyesülettel a szövetség, túlélték! Nem volt egy huncut fillér sem a kasszában, maradt a klub, ha nem is talpon, félig kivérezve, mégis felkeltek! Jött egy helyi mágnás, forint infúzióra rakta a döglődő testet, titokban egyre feljebb várta őket a haza, mert hát milyen a magyar futball Nyíregyháza nélkül? A jelen pusztító: lassú anarchia!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Egy labdarúgó ezen ne gondolkodjon!

Nagyon mélyen belenyúltak a gondolkodás hatalmas vödrében a DVTK fodbalistái! A veszedelem már akkor elindult, amikor a kicsit híres emberek elkezdtek töprengeni: tartható-e az állapot, hogy örökösen lótnak-futnak, kifinganak minden edzés végére, mert ez a német típuson férfivá érett edző, Bódog Tamás kihajtja belőlük még a jövő hét magját is!

Egy labdarúgó ne gondolkodjon! Az már régen rossz, ha nem azon villámlik az agya, hogy csavarja fel az őrületig a bekkjét, milyen akaratos mozdulattal csőrözze a ballont a kapuba, miként csúfolja meg a rátámadó bikficet! Abban a pillanatban, ahogyan a labdarúgó szélnek ereszti esze járását, tehát bekapcsol a vészhelyzet jelzője, ez a típus nincs a pályán! Megtalálhatatlan az öltözőben.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Újpest - Puskás döntő lesz!

Tényleg elég jó kis meccs volt a Balmazújváros - Újpest Magyar Kupa visszacsapás! A fene sem gondolta, hogy így odateszik magukat a fodbalisták! Az egyik kényelmesen áll a bajnokságban, a másik meg nagyban menekül a kiesés elöl, közben, ahogyan hírlik, kifogyott a lőszer a kisváros klubjának fegyveréből.

Azért kicsit vicces volt, persze torz az összehasonlítás, de a németek kupaizéje ezen a magasságon annyi nézőt vonz alkalmanként, mint amennyi BAZ megye igazolt labdarúgója plusz a Bozsik program résztvevői.  Tisztára falusias hangulat, még a megtört szotyi ropogását is lehetett volna hallani, ha…


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Kiesett a Debrecen, döntőben a PAFC!

Elsőre úgy tűnt, mint ha a rezsi biztos lecsapott volna az amúgy impozáns, gyönyörű, csúcsmodern Nagyerdei stadionra, és a két kapu mögötti lelátón lecsapatta a villanyt! Különben nem volt vészes a helyzet, ám még a tévén keresztül is érzékelhető volt a fénykülönbség!

A Debrecen-Felcsút Magyar Kupa elődöntőnek amúgy is kevés izgalmi tartaléka volt, hiszen a vendégek meglepő módon odahaza lesimázták a bajnokságban sokkal kanosabb Lokit. A 4-0-át csak egy Barca képes elherdálni, ráadásul úgy, hogy a katalánok kaptak egy gól, szemben a Puskással.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Csodálatos férfi Keylor Navas!

Jó volt ez a tavaszi klasszikus! A szokásos cirkusszal, mint a vérebek egymásnak ugrottak! Torkozás volt, tyúkketrec harc, bíró kergetés meleg levegővel, szóval volt a Barca-Realon minden jó! Ahogyan nem gyengén előadták a nagy halált a sport grandék, az nagyon beütött!

Még az Oscar díjas akadémisták is másolják a nagy „művészi alakításokat”! Suarez, a harapós uruguay-i olyan hevesen adta elő szokásos rángatózó jeleneteit, aztán példás módon, iszonyat keményen kirúgta Varane lábát, majd tele torokból, üvöltve ünnepelte Messi, amúgy szép csavarós gólját! És persze a spanyol labdarúgás vakfoltja: a játékvezetés!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Indulhat az új számítás!

Ezt a mérkőzést még csak a döntőbe jutásért játszották, ez meg annyira izgalmas volt, mint maga a finálé. A mai magyar vízilabdázás két legjobb csapata a Szolnok és az Eger játékosai az utóbbi időben többet találkoztak egymással, mint saját gyerekeikkel! Már nem is utálják egymást, megszokták a másikat!

A pólósok elég érdekes számolással léphetnek az utolsó sorozatba. A párharc megszerzett hét pontjáig küzdenek, szombaton délután pont 6-6- volt az állás. Korábban mind a két együttes megtette azt a csodát, hogy a másik otthonából marta el a győzelemért járó három pontot!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Tényleg a pályán dőlt el minden!

A látványos Atletico Madrid-Arsenal Európa Ligameccs piszkosul nagy menedéket nyújtott a szegény labdarúgásért, és tényleg a jó fociért lejmoló foci droidok feje fölé! A héten annyi epe és gusztustalanág öklendezett fel a világ tizenhatosai között a rettentően zavaros BL visszavágók apropóján! Pont jól jött egy kis hit és megnyugvás azoknak, akik még naivan bíztak a labda precíz passzolásában, a becsületes, férfias küzdelemben, a játékvezetők pártatlanságában, az egészben, amit pár száz éve kitaláltak Angliában!

Már a londoni oda mérő is nagyon élvezetes volt! Onnan indult, hogy a független spori, kiszórta az egyik madridi gyíkot, aki gondolkodás helyett az erejét és a gyilkos stopliját használta csatabárdként, egy sárga alappal a háta mögött! Kiállítás, mínusz egy ember.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Hogyan sikerült összehozni, hogy Nikolics lemondja?!

Jött volna szokásos bíbelődés a viharos BL elődöntőkkel! A sajgás, hogy ez a lengyel pipaszárláb hogyan hozta le úgy a két Real elleni meccset, hogy ötször ért labdához? Lewandowski hogyan bizonyított hőn áhított klubjának a semmittevésével? Ki kíváncsi így a csatárra, ha a hullazsák kategóriát mímelte? Miért kellene ő a Madridnak?

Unalmas a bírózás, pedig most aztán erre veri magát a földhöz Németország és Olaszország!  Most komolyan: ennyire a játékvezetők vakfoltjára esik az összes, még a Jupiterről is látható, tizenhatosan belüli kezezés? Heynckes tripla májszter, a Real elleni revánson miért vette le a pályáról a két legjobbját, Tolissot és Jamest? Behozta a tevepata mozgású Martinezt, aki már inkább befér az Alaves-be, mint sem a Bayernbe! Ribery is léket kapott a dupla fellépésén! Még elmehet haknizni a Caen csapatába, már kár erőlködni a Bundesligában!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Miért kell még tolni is, a Real Madrid szekerét?

Mióta Heynckes kitette a lábát a triplával a hóna alatt, erre a csapatra várt Bajorország. Meg az összes maradék, amelyik a Bayernt fényezte! Különös megfigyelés: minden ember egy élet szakaszában megveszekedetten feszül a német rekordbajnokért.

Ekkor bármikor vadul összeveszik a legjobb pajtásával, vérre menő vitában utolsó leheletéig küzd az interneten, naná, a filckalaposak mellett! Aztán egyszer csak csillapul a nagy vehemencia.  Maga a főhős sem érti, mitől töppedt össze a korábbi hatalmas gerjedelem, hol lendület, kitartás? Biztosan a korral jár, csak furcsa érzés, ha magát figyeli a vad és agresszív bőrgatyáért rajongó.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Mi lesz így veled Jürgen?

Reménytelenül csendesen, izgalommentesen csöpögött ki a majálisra előkészített titkos recept alapú, kódolatlan szlovák virslis zacskóból a lé! Annak ellenére, hogy megesküdtek, olyan vákuum zárat tettek a csoda ételre, még Monte Christo grófja is belesült volna, amikor…

Amikor durrant egy nagyot a sport étlap és kifröccsent a téma: Zeljko Buvac, az örökösen hosszú hajú, Jürgen Kloppal nagy barátságban élő, boszenác titkos ügynök-edző kilép a nagy Liverpool szolgálatából, és eltűnik! Pont akkor, amikor Anglia legvörösebb labdarúgói talán megoldják az első, otthoni meccsük elszórakozásából fakadó rémisztő „csak” háromgólos előnyt, és egyszer csak, hosszú diétázás után beléphetnek a BL sorozat fináléjába!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Megint lehet szalonnát enni pacallal, fehér kenyérrel!

Páran próbálják kerülgetni a témát, mindig ugyan az jött ki a végére! Ezek a Diósgyőr futballisták, meg a marcona vezetőik annyira gondolkodó típusok, mint egy kolumbiai tévés szappanopera ostoba szerepét játszó szolgálója. A sorozatokban végtére az a jó, hogy a gonosz megbűnhődik valamelyik részben, a pozitív főhős meg, bár sokat vergődik, a végén csak boldog lesz! Attól biztosan, hogy befejeződik a sorozat!

A Diósgyőr nagymenő labdarúgói kifúrták az egyetlen olyan edzőt, aki az ő pártjukat fogta, megtanította őket pár olyan dologra, amire soha nem gondoltak, hogy ez esetleg a karrierjüket is segíti. Csak hogy közben melózni kellett volna, tenni valamit a sikerért! Mi a fene történik itt velünk?- kérdezték előbb kis sejtekben, hangjukkal lázadást szítva.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Annyira izgalmas, mint a tapéta száradása a falon

És akkor megint egy kis villamos Formula 1! Ezúttal Párizsban szöcskéztek Leonardi di Caprio haverjai, beosztottjai! A híres színész teljesen elkötelezett a zöld világ mellett, pici pénzzel meg egy csapattal beszállt az onnan nézve büdös versenyautók ellentáborába! A francia gigapolisz hétköznapi utcáin sípoltak, süvítettek a gépek!

Ami két dolgot feltételez: olyan állapotúak Párizs utcái, hogy simán ráengedhetik a hiper verdákat! Mert ezek rém finom kis gépek, tele vannak érzékeny kis alkatrészekkel, meg műanyag elemekkel. Akár egy is lerázódik, kiesés, jöhet az őrjöngő csapatfőnök, tajtékzó tulajdonos-mágnás. Ha a pálya aszfaltja rossz, pattogós, dörömbölős szétesik az egész mezőny!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Kár volt ezért a nyomorult 15 másodpercért!

Ezt most tényleg k hiszi el? Az angolok megnyerték a jégkorong világbajnokság divízió egyes beosztását! Azok az angolok, akik eddig James Bond koktéljában láttak jeget, erre tessék, térdre ejtették a világ hoki elitjének második vonalát! Ez olyan, mint ha a Békés megyei krikett válogatott szörnyen szétcsapná a brit nemzeti csapatot!

Ki hallott eddig ezekről a teaivó fickókról? Akik délután öt körül eldobnak mindent, csak azért, hogy a forró és színes vizet szürcsölhessék, helyi, hivatalos vajas süteményt rágcsálva! Az angolok két év alatt két osztályt ugrottak! Csak úgy: mennyire vihognak majd az „A” csoportos nagymenők, amikor meglátják a Birodalom szőrjeit, és azt kérdik: kik ezek? Hogyan kerültek ide?


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Wenger egyáltalán nem így képzelte ezt a meccset!

Jól megvénítették emberei Arsene Wengert majdnem utolsó nemzetközi színpadra lépésekor! Az Európa Liga londoni csúcs mérkőzése, az Arsenal-Atletico Madrid összecsapás volt a legnépszerűbb kihívás a népességnek!

A legkeményebb próba az örökké elegáns, kimért, tudós francia tréner Wenger és a toporzékoló ördögfióka, pokolfajzat, de piszok jó edző Simeone között komoly erőfelmérőnek ígérkezett!  A spanyolok az Euro Ligában vigasztalják magukat, dicsőséget akarnak elérni, legalább ebben a sorozatban! A bajnokság már elfutott előlük, a becsületüket akarják itt megszerezni, az nekik mindennél többet ér! Természetes volt, hogy izomból beleadtak mindent az angol pálya katlanjában! Még a minden nagysikerről lemaradó, a múlt nagy diadalát szomjazó, végtelenül viharos, gúnyos, hangos közönség sem zavarta őket!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Remek csütörtök volt

Kegyetlen, elgyötrő, élvezetes, aromás kínálatot nyújtott a tévés sportmenü csütörtökön! Még úgy is, hogy szimplán a távirányítót kellett kezelni. Bőséges közvetítészuhatag: étvágygerjesztő koktélnak egy kis jeges csörgés!

A magyar jégkorong válogatott a szerdai büszke, de sajna vereség után a szívek csapataként a lengyel nemzeti ellen csúszott a jégre! Még most is felfoghatatlan, ahogyan ezek a férfiak egy vékony élen korcsolyázva, kezükben egy seprűnyéllel megbolondítják az a fekete gumipakkot. Úgy suhannak, csóváznak, mit a rajzfilm-hős Thor, és tényleg : a hungarikumok kezében kalapáccsá vált az ütő!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Hahó DVTK futballisták, itt egy kis olvasnivaló!

Akkor most egy kis figyelmet kell kérni a magyar labdarúgás rojalitiként hempergő életművészeitől, köztük a DVTK klottgatyás fúrópajzs kezelőitől! Létezik egy olyan klub, amelynek a tagjai megvalósították, amit az embéegy fodbalistáira egyáltalán nem jellemző, sőt egyenesen elképzelhetetlen.

Az AS Roma eddig mezszponzor nélkül élte a napjait, miközben egy nagy klub, drága játékosokkal, szükségesen és messziről is jól láthatóan nagy rezsivel. Ez a csapat, amely ördögi tettet hajtott végre a világ egyik, hanem a legördöngösebb klubja ellen!  A BL-ben a legjobb négy közé jutásért sima vert helyzetből kiütötték a Barcelonát, ami nagyon komolyat durrant! Biztosan nem véletlenül, de aki bele akarja beszélni a sztoriba: a katalánok elleni diadal miatt vált véglegessé, az egyik légitársaság feliratkozik a Roma játékosok mellkasára. Amitől még jobban csípős a sztori, a Qatar Airways éppenséggel majdnem a Barca mezéről pattant át az olaszokéra!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Tegye össze a két kezét az összes Itthon játszó labdarúgó!

Nehezen hihető, hogy a magyar labdarúgó bajnokság beosztottjai bármit is reagáltak a nagyon ütős, sőt rúgós sztorira! A hazai sportolók el sem tudják képzelni mekkora áldásban, mennyei állapotban élhetnek! Mondhatni jobb a sorsuk, mint az édesanyjuk hasában!

Történt, hogy Horvátországban, Futács Márkó csapata, a Hajduk Split 2-1-es vereséget szenvedett a Dinamo Zagrebtől. Nem jó egy zakó, a nagy rivális ellen meg végképpen! A horvát ligában a Split a Dinamo elleni összejövetele bőven több mint egy átlagos 90 perc! Ez a bajnokság 10 Michelin csillagos kihívása, ez számít, az összes többi csak sima labdázgatás!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Becsüljük ezeket a Magyarokat, Férfiakat!

Ez a jégkorong óriási nagy csoda Magyarországon! Ahogyan évek óta a jégen, úgy a nézőtéren tüzeskednek a hon fiai. Mindig csak feljebb, ha meg nem, esetleg kiesés, akkor sincs baj, onnan meg vissza kell kerülni, de azonnal!

Mindig akad az ilyen kihívásokra magyar jégkorongos, akit nem érdekel a pusztítóan nehéz szezont követő újabb edzőtábor, felkészülési meccs, majd egy vb lezúzása egy hét alatti ötmeccses kiszipolyozás! Nem unják, kedvüket lelik, hogy a fanatikusokat ismét feltüzelhetik, a hangos szurkolók meg ismét belekapaszkodnak a csapatba, cibálják őket, azok meg cserébe győznek! Mint például most a budapesti vb-n az olaszokat!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Az elátkozott város - Miskolc

A mai diósgyőri döbbenetes edzőváltás szépen megmutatja a jelen magyar labdarúgóinak szellemi állapotát. Óvják magukat bármiféle nehézségtől, rühellik a kihívásokat, gyűlölik az újítókat, megbuktatják az őket rendbe szedőket! Bódog Tamás is a 21. század gyenge jellemű, szánalmas magyar focistái buktatták meg! Persze a klub vezetői könnyen varrják az aktuális trénerre a pusztulást! Eljöhetne már az az idő, amikor az önelégült hazai fröccsöntött arcok is kapnának büntetést a pocsék mutatványaik miatt!

Egy edző a pályán már tehetetlen. Az ő munkaideje az edzésekre korlátozódik, a meccsen már nem rángathatja karjánál a szerény képességű, de legdurvábbra tetovált esetlent. Ordibálhat, ahogyan a torkán kifér, ha a sportoló kitalálta, sőt, önmagának szigorúan megesküdött: az edzőtől elszenvedett sérelmeiért - amely egyébként a javát szolgálta, csak nem fogta fel- igenis bosszút áll! Lesz, ahogyan lesz. Ő aztán addig durcázik, amíg a trénert ki nem lapátolják. A Diósgyőr esetében pár év alatt éppen 25-öt.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Jól csinálják, idegenben nyert a csapat 2-0-ra a Gázgyár ellen!

Először azt hittem, hallucinálok! Mit keres Véber György a Gázgyár-Vízművek BLSZ vasárnap délelőtti matinéján? A válasz, ha nem is gyorsan, de a meccs végére kikristályosodott, de még előtte a jegyzőkönyvből kiderült: Véber edző a vendégcsapat felkészítője, tehát a kérdés már csak a miért és hogyanra vonatkozott!

Ezt a mérkőzés végén Szabó Zsolt, igen, a híres játékvezető, most klubelnök adta meg! Meghallotta, hogy Véber György szabad ügynök, éppen nincs szolgálata sehol, felhívta, igyanak egy kávét, felvázolta, mi a teendő a klubnál, aztán várta a választ! Pár nappal később csöngött az elnök telefonja, az izmos hangú tréner igent mondott a kérésre!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Na de ki jön utána?

Igazából ezt senki nem akarta elhinni! Amikor kitolult a világba, hogy Arsene Wenger befejezi edzői munkáját az Arsenalnál, jó páran, csak legyintettek! Marhaság, mondták! Az nem lehet, hogy Möszjó Szikár kiálljon a brit fociból!

Pont akkor, amikor meghalt Erzsébet királynő legeslegutolsó corgi kutyája! Pont akkor! Mekkora csapás ez a kettő a Birodalomra! Hogyan fogja ezt túlélni London királypárti és arsenalos része? A francia személye legalább annyira összeforrott a főváros legendás klubjával, mint Willow corgi a királynővel!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Ilyen meccsekért érdemes kosárlabdát nézni a helyszínen!

Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb kosármérkőzése volt a magyar bajokság középszakaszának Szolnoki Olaj –Alba Fehérvár összecsapása. Helyből jó az élesség, Lóránt Péter és Keller Ákos korábban a Tiszaligeti Arénában sarkazott elég szép sikerrel, tehát akár hálával is fogadhatták volna őket. A közönség már csak ilyen! Hiába voltak valamikor népszerű és piszok jó kosarasok valahol, ha oda ellenfélként tértek vissza, rögvest ellenséggé váltak!

Tehát már a feldobás előtt izzott a csarnok, az első szolnoki támadásnál meg Lóránt tekintete! Egy rosszul felvett védekező pozíció következményeként Milosevics bombaként csapódott Lóránt felsőtestébe! Szegény vendégjátékos akkor még nem tudta, hogy ennél sokkal rosszabb lesz a másnap reggeli felkelés. Amikor a megrepedt borda kegyetlenül bejelez az agyközpontba: nem oké a pálya!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

A Bajor Király személyesen!

A Bayer München kedd este idegenben egyszerűen kitolta vagy inkább letolta a Bayer Leverkusent, az amúgy nagyon patinás Német Kupából. Pedig a bajnokságban, ahol úgy repeszt a bajor csapat, mint a szél, ott a kihívó csapat aránylag elöl áll.

Mondjuk a 20 pontos hátránnyal, de akkor is! A kicsit koravénnek látszó Heiko Herrlich tréner nagyon pofás kis csapatot rajzolt a gyepszőnyegre, úgy, hogy a korábbi évek hullámzása megmaradt. A Leverkusen az idei bajnokság elején, kirobbanóan játszott szorgalmasan gyűjtögették a pontokat, emiatt kerültek stabil helyzetbe.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Igazi kupameccs - végre!

Elég konkrét lehetőség nyílott megfigyelni az enbéegyben 13 pontos, ebből csak csak a Diósgyőr ellen 9-et begyűjtő, dallamos nevű, de különben futball klubot bujtató Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatát. Adta magát a csapat Magyar Kupa mérkőzése az Újpest ellen. A szépen és bőven vásárolgató Balmazújváros légiósai nagyon színes útlevelekkel érkeztek, látványos statisztika elemeket felmutató dicséretek jöttek elő a játékosokról. A tévés meccs adta tehát az oknyomozást: tényleg olyan jók-e a légiósok, mint ahogyan a himnuszok szólt?

A grúz fickó,  Bachana Arabuli, akitől beájult a magyar mezőny, keményre küzdötte magát az ellenféllel. Litauszki lila mezes sportkolléga, csapatkapitány extra erősen csípte, fogta az amúgy rettegett hírű csatárt. Aki aztán csak beadta a mérget a már magát biztos és kényelmes győztesnek elképzelő Újpestnek. Nagyon kellet a grúz teaívó sikeréhez a mostanában elég sokat potyázó újpesti kapus, aki, úgy tűnt bádog kesztyűben védett hazai pályán. Más magyarázat különben nincs, olyan fertelmesen pattant ki a kezéből a labda, amire vércseként lecsapott Arabuli.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Miért így?

A magyar bajnokság gól összefoglalójában Hajdú B. István kérdezett rá, miért Tőzsér Dániel, egyébként magasztos célú egyéni kezdetű akciója nyomán mozdult meg a népesség a Fradi elleni bajnokira! A 32 éves középpályás kijelentette: ha 10 ezer néző megy ki a Loki fontos bajnokijára, akkor 2 millió forintot felajánl a helyi gyermek klinikának! Tényleg klassz dolog, hogy egy ilyen zorall focista ekkor arany szívet mutat, még akkor is, ha cserébe azt kérte: jöjjön ki mindenki és hozzon magával egy embert!

A jelentés szerint meglett a 10 ezer néző, Tőzsér jóváírhatja a felajánlását!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

C’est la vie!

Ez is kész, sóhajtott fel megkönnyebbülten Nasszer Al-Khelaifi! A Paris Saint Germain főbenzinkutasa a Monaco elleni csapatás után készre mosolyogta magát: bajnok lett a csapat! Egy erős 7-1-el kísérték haza Albert herceg mellé a szebb napokat is megélt AS-t.

A hetes szorzóval nincs mit magyarázni, bajnokhoz illő, kényelmes eredmény, akár még nagyképűen legyezgetheti magát a francia bajnokságban egyeduralkodó!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Ricciardo imádlak!

Kevesen gondolták, hogy ilyen patent lesz a Formula 1 Kínai Nagydíja! A verseny nagy részét tele szájjal unatkozta végig a kínai népesség, aztán egyszer csak beindult a látványos zajoskodás! A feszkó beindulásához kellett egy mutatós kis ütközés, az itt lehulló törmeléket,- ami egyébként szépen terített egy zűrös kanyart- veszélyesnek minősített a versenybíróság, bejött nyugi autó! Köröztek, köröztek a gépek, de semmi. A többi futamon kitörésszerűen spriccelnek feltakarítani a hulladékot. Kínában ez nem történt! Micsoda? Pont itt nincs ember erre a feladatra? Kemény!

Szerencsére lassan előkerültek, de elsőre fogalmuk sem volt, mit kellene tenniük, aztán elkezdték kézzel összeszedegetni a szemetet. Nagyon égő volt, az egy cirokseprűvel megerősített cleaner commando. Eben az országban kínosan ügyelnek arra, hogy a legjobbjukat mutassák a világnak!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Abból én is kérek, amit ez a srác ivott!

Az egyre hulladékabb televíziós programok, amik persze önkéntes választás alapján simán kiüthetők az életből, gyönyörűen átvezetnek egy ismert, megszokott, kiszámítható, érthető világba! A sportba! A tavasz nehezen előjött, a kerékpárosok is sorra mutogatják karcsú alakjukat, bovden huzalos felső és elefántnagyságú alsó testüket, brutális combizmaikat! Az Eurosporton keresztül kényelmesen kalandozhat a néző Európa hegyes völgyes tájain!

Manapság Belgiumban, Hollandiában bringáznak versenyszerűen és hivatásosan, és hát olyan szintre jutott ennek közvetítése, hogy egy versenyen egyesül a Nat Geo és a Spektrum adása! Az amúgy tévé nélkül nem feltétlenül pontosan követhető sportot nagyon szépen filmezett  földrajzi  ismeretterjesztő sorozattá alakították át!A rengeteg kamerával precízen látható, hol tartanak a keszeg alkatú sporik, félelmetes panoráma tárul a nézők szeme elé, főként a helikopteres  mutatásban! Gyönyörűen látható a házak rendezettsége, a települések nyugalma, az utak minősége. Úgy komponálja az operatőr a valóságot, hogy egyensúly alakul ki a verseny és a domborzat izgalmai, érdekességei között! Egyformán érdekes, hol tartanak a drótszamarak lovasai, meg milyen a belgák élettere!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Nem volt szép ez a búcsú

Azt hittem ennél nagyobb Gianluigi Buffon! Aki egyszer tök véletlenül, de tényleg, hónaljig belenyúlt egy kis zavaros bundabotrányba, az erkölcsért, az etikáért, a férfiúi büszkeségért az együttérzésért harsog!

Az ominózus, Juventus számára pocsék véget ért Real Madrid elleni BL visszavágó után keseredett neki, és elhordta a vérbe az egyébként csak korrektül ítélkező tea pubit! Aki még hazájában, Angliában is komoly hírnevet vívott ki tökös, de különben irtózatos érzelmeket kiváltó ítéleteivel!


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Ha tényleg akkora mágia a köpködő kobra Zidane, hogyan nem volt képes meglátni a csapat vesztét?

Két nap alatt szépen kaptak a nagypofájú, önmagukat a Nap elé helyező, műanyag kardos, fröccsöntött spanyol focilovagok! Már egy fordulóval korábban is nagyot nyerített a világ, amikor az angol kistáskákat az idegenbeli, alsó gatyát telítő, duzzadós döntetlen után kilőcsölték a sorozatból!

Sírtak a britek, pedig ők aztán tudják, a forró teával meg a döntetlennel nem nagyon lehet játszani! A Juventusra is ráhordták az utolsó kenetet a torinói lepel után, erre tessék! Feltámadtak!


Szilágyi László
Szilágyi László

Lineker-tétel leporolva?

Torinóban és Münchenben hajlamosak azt hinni, hogy a labdarúgás egy olyan játék, amelyet huszonketten játszanak, és a végén mindig a Real Madrid nyer.

Oliver és Kassai játékvezetők tudnának arról mesélni, vajon miért gondolja minden második drukker a világon, hogy kivételeznek a Real Madriddal. Honfitársunk tavaly a Bernabéuban könnyű szívvel befújt megadott egy lesgólt a Realnak és kiállította Vidalt a Bayern elleni BL-párbaj során. Szerda este a brit Oliver verte ki a biztosítékot az olaszoknál.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Az érzelem még mindig a legfontosabb része a labdarúgás nevű játéknak!

Pokoli mérkőzés volt! Egyértelműen a Liverpoolnak szurkoltam kellő indokkal. Egy óriási hagyománnyal rendelkező csapat, kicsit még távol a túloldal mindent felzabáló pénzétől, a legjobban harácsoló trénertől. Meg persze Jürgen Klopp, aki gránitkemény munkával megtanította az angol halászokat okosan, gyorsan, eredményesen futballozni!

Nagy eredmény a felívelgetős korszakot lesöpörni egy tudatos, jéghideg terven alapuló, totális kondíciót követelő, hatalmas tornamutatványt betanítani a világ minden tájáról összelasszózott népektől.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Thomas Tuchel edzőnek szép kihívás a PSG, de ha nem viszi semmire, akkor csak temető!

Úgy tűnik egy tehetséges fiatal szakember elveszett a modern labdarúgásnak! A nagy titkolózás és magasztos felkérések ellenére Thomas Tuchel átírta magát a Paris SG csapatához! Pedig aztán kérőben nem volt hiány, a német trénert kóstolgatta az Arsenal, a Bayern, aminél nincs magasabb lehetőség Germániában, és különben is a Bayern az Bayern.

Ezen nincs mit vakarózni! Aztán dehogy is nem! Tuchel kereken és karakánul kidobta a futballvezető félisteneket, nem gerjedt be az angol ligára, ahová szintén sokan ácsingóznak, cserébe berántotta a PSG-t.


Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Ha csak ezen múlik Kovács istensége, akkor rendben, különben meg ér röhögni rajta!

Jó szórakoztatónak indult a szombat délután sportesemény tarolás! Penge meccsek a komplett európai ligákban, nincs megállás, pörgés, feszülés, izgulás a kedvenc csapatért! Nyilván a magyarságot csak a honi erőfelmérők izgatták, benne a kézilabdás női mentsvárak, a Fradi meg a Győr menetelése!

A férfiak már egy hete elindították a kamuflázst lövellő magyarázó generátort! Nem, baj, hogy kiestek, vagyis igen, de közben nem, hiszen így már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk!  Ami ugye megint blöff, mert évek óra marja egymást a Veszprém meg a Szeged, és mindig a Veszprém a bajnok.