A páros harcának végeredménye: az ATP listán legmagasabban jegyzet magyar nagymenő nem indul a csehek elleni Davis kupa mérkőzésen! Ez a jelen állapota, de ahogyan látható, ennek a mérkőzésnek súlyos előzményei voltak! Az egész úgy indult, hogy Fucsovics Márton a manapság olyan divatos és harsogó platformon, a fészbukkon erőteljesen kritizálta a sportág központi szerverét! Szerinte ott nem úgy mennek a dolgok vele kapcsolatban, ahogyan azt a normális élet adná!
A fiatal, tehetséges jampecokkal teletűzdelt nagyközségi csapat nem roppant bele a mágikus helyi erő döngölésébe. A szombathelyiek annyira buzgón és kissé gondolkodás nélkül rohannak elképzelt bajnoki címük felé, migrációs mennyiségben igazoltak külföldit, közben ez pedig csak limitált létszámban lehetséges.
A közönség is beletette magát, már csak azzal is, hogy több mint tízezren mutatkoztak a stadionban, és a Vidit is elkísérték páran. A vendégsereg extra dicsérete, hogy bevállalták a turnét, hiszen nekik a haza meccs is súlyos utazás. Ott voltak, beleadtak mindent, jó volt a hangulat! Legalább nem a gyűlölködés volt a pálya, ahogyan a szövetség tolja a szlogenjüket!
Kegyetlenül odasóztak egyet Németország legzajosabb, legnagyobb arcú és legjobb keretének! Az volt aztán a csoda, amikor a Cottbus egyetlen egy germán nélkül legyőzte a Bayern München-t.
Pár tízezer kisgyerek, úgy nőtt fel, ha nem figyelt júliusban, akkor arra az évre lemaradt a magyar klubok nemzetközi szerepléséről. Pedig ez nem akkora durranás, hiszen a hungarikumok csak az előjáték olyan szakaszában léptek pályára, ami egy nő meghódításánál az kezdő lépcsője! Amikor a főhős az evolúciós életszakasz első, de nagyon alap részében csak szimplán megszólatja a hölgyet, ám ő már akkor kirúgja, mert nem lát benne semmit!
A medencés partit Hosszú Katinka kezdte, mondjuk teljesen jogosan, nagyon látványosan beleszúrta a tőrt Gyárfás Tamásba, akire ebből kifolyólag még egy nagyon dizájnos nyomkövetőt is rálakatoltak!
A külvilág és a tenisz magazinok számára a semmiből szervált egy bődületes nagyot Fucsovics Márton. Beleadta minden érzelmét az első adogatásba, amikor kijelentette, hogy a Magyar Tenisz Szövetségben éppen nem mennek jól a dolgok, pláne nem az ő irányába, emiatt azon töpreng vállalja-e a következő Davis kupa fellépést, vagy hagyja a csudába az egészet és csak saját, egyre fényesebb karrierjére koncentrál.
Ezután a nyár szenzációja: Vadócz Magyarországra igazolt, nem is akárhová, bizonyítva egykori klubja iránti rég és nemes lojalitását, a Honvédhoz került állományba! Ez a csapat, ahol a ziláló természetű amerikai nagybácsi osztja az észt és a pénzt váltakozó iramban és hangulatban!
Még egyszer: az meg már nem is annyira kielégítő magyarázat, hogy Huszti kiállítását ráverték a bíróra! Egyszerűen ilyen hibát nem követhet el egy professzionális játékos! Teljesen tilos még az ehhez csak kicsiben hasonló esetek környékére is érkezni! Felfoghatatlan, hogy Huszti hogyan gondolta: ezt biztosan nem veszi észre a bíró, gyáva lesz ahhoz, hogy szankcionálja a durvaságot!
A fiatal korában gigantikus reményekkel induló jampec egyre inkább a hatalmas alibijét, manapság inkább szánalmas fuldoklását mutatta be a válogatott csapatkapitányi karszalag szorítása, két új plázájának felépítése és Palvin Barbarával állítólagos viszonya között!
A MOL-Vidi-ből Kovács István, a nem ökölvívó, - kemény lehet ilyen névazonossággal élni- visszatért oda, ahol évekkel korábban letérdelt a rajtgéphez! Annak idején nagyot örült Székesfehérvár, találtak, egy fiatal kishapsit, benne látták a jövő fényesítőjét, minden búslakodás megtörőjét! A válogatott is kínálta magát, gyorsan megmutatta ott is magát, minden hatalmas jónak tűnt, aztán…
„Bírom a csávót, tetszik a stílusa” – ezt a bajszos magyar edzők legnagyobbika, Csank János mondta nekem a kerethirdetés előtt a szövetségi kapitányról. Azóta Marco Rossi megnevezte a finnek és a görögök ellen készülő névsort. Kiderült, a tar olasz nem viccelt, tényleg kihagyta Dzsudzsákot, az eddigi érdemeit elismeri, de saját magát köpte volna szembe, ha szembe megy a saját elveinek.
Hajdúböszörményen nőtt fel, népes roma család tagjaként az utóbbi öt év legnagyobb magyar csatárígérete. Balogh Norbert Debrecenben lett első osztályú futballista, hatalmas magasságával és vékony, laza bokájával hülyét csinál a bohócliga védőiből. Gyors volt és technikás, fejelni érdekes módon nem tudott, de cselezni és lőni igen.
Nem Rocchin múlott, mondja a Vidi edzője, Nikolics. Imádom ezt a kopasz fazont, tényleg annyira áthatja a pozitív energia az összes megnyilvánulását, hogy nem lehet nem szeretni. Ez esetben a mester tévedett: Rocchin is múlott, hogy a Vidi 2-1-re kikapott otthon (mármint a Groupama Arénában) az AEK Athéntól a BL-selejtező első felvonásán.
Rebrov játszott BL-elődöntőt, 1999-ben pályán volt a Dinamo Kijevben a Bayern München elleni oda-visszavágó meccseken. Doll nem húzott fel stoplist a Bajnokok Ligája-szereplésre, mert nem volt mikor és miért.
Rebrov BL-társgólkirály volt az 1999-2000-es szezonban, tíz gólt hintett a sorozatban. Doll egyet sem, mert ott sem volt.
Nem kér sokat, hajlandó lenne lemondani az éves fizetése feléről, így havi 48 millió forintért is beállna a sorba Dzsudzsák Balázs – szellőztette meg a 32. életévében járó szélső bérigényét a Ripost. Itthon egy csapat engedhetné meg magának a világot járt nyírlúgosi fiú szerződtetését, ez pedig a Mol Vidi. Sőt, Marko Nikolics edző utalt arra, hogy végre eljött az idő megerősíteni a csapatot, a keretnek bírnia kell a régóta vágyott kettős terhelést.
Sportpszichológus legyen a talpán, aki érti a szurkolók lélektanát. Itt van mindjárt a Real Madrid: zsinórban nyer három BL-t, elvileg imádni való vagy legalábbis szórakoztató árucikk lenne a világ minden stadionjában. Csak épp a sajátjában nem. A közönséget ki kell elégíteni, különben bemondja az unalmast, és nem jár meccsre.
Két forduló után nehéz messzemenő következtetést levonni egy személycseréről, ezúttal mégis mintha tisztulna a kép. Nem, egyáltalán nem arról van szó, hogy két elbukott meccsel kezdte a szezont az Arsenal. Mert ez amúgy – főleg a bajnokság kezdeti szakaszában – belefér. Ám létezik egy nagyobb, kétség kívül aggasztóbb kérdés, amiről beszélni kell.
Nem, biztosan nem így tervezte a portugál. Ugyan ki akarta volna az ő helyében, hogy Sami Khedira lője az első Juve-gólt, egy hazai öngól legyen a második, majd Federico Bernardeschi közeli passzából szülessen meg az első Juventus-győzelem a Serie A nyitó fordulójában? A Juve nagyon belealudt a Chievo elleni meccsbe, hiába vezetett már a harmadik percben, a veronai törpecsapat fordított, végül vért izzadt a bajnok a három pontért.
Ehhez képest a kupáért lökdösődő két spanyol klub alkalmazottai olyat 120 percet toltak ki a tallini közönség elé, hogy még az eseményre harmadnap is rájárnak! Komolyra beleadtak mindent, ez a páros küzdelmekben is kristálytisztán látszott!
Nem alaptalanul! Ez a Szuper Kupa régebben elég súlyos nyűg volt a résztvevők számára! Ki a frásznak hiányzik egy látszólag tök fölösleges, csak a pénzt hajkurászó rendezvény, pát nappal a bajnoki rajt előtt? Tiszta szerencse, hogy az angolok soha nem nyernek semmit, mert ők már nagyban nyomatják a hülye, kis bajnokságukat, amit „szerényen” a világ legerősebbjének címeztek meg!
A magyar bajnoknak azt kellett teljesítenie, hogy ne kapjon gólt! A Svédországban összehozott döntetlen inkább a vendégek számára volt vészhelyzet, kaparjanak ők, dolgozzak, fantáziáljanak, lihegjenek, görcsöljenek! Korábban arról írtam, a svédekkel óvatosban kell lenni, eddig csak a bajt, szomorúságot hozták a magyarságra, a lehető legrosszabbkor mértek csapást válogatottra, klubcsapatra!
1973-ban, igaz nem klubszinten, a válogatottnál játszottak egy vb kijutással kapcsolatos selejtezőt! Minden klassz volt a meccs alakulásában, 80 ezren tomboltak a Népstadionban, aztán a nyúlánk Edström kifejelte a magyar emberekből a boldogságot. Nem jutott ki sehová az akkori nagyon jó válogatott! Hát, szóval, ha annyira jó lett volna, sikerül a betyárság, úgy hogy inkább ez: a svéd meccsig nagyon jó válogatott!
Az köztudott, hogy a franciák után a német tévések adják a legjobb, legpontosabb, legélvezetesebben a sportot, de az atlétikai Eb ezt súlyosan durván felülírta! Talán még az NFL, de az már ipar és nem élvezet!
A szezon előtt a világ nagy bambulására diszkont mennyiségben érkeztek zsoldosok az NB1 újoncához, óriási purpárléval! Dobpergés, hatalmas taps! Ez dübörgött, amikor zsinórban érkeztek az egészen remek referenciával, amúgy inkább tök ismeretlen, mint sem menci külföldiek!
A másik csapat, a kihívott, a Debrecen, amely mentes, a gigantikus, szláv varázslóktól, helyi erőkel igyekeznek, nem is akárhogyan labdázni! Egész pofás kis meccs alakult ki.
Ha ez rossz, vagy a bíró nem kedves számukra, akkor beleadnak mindent! A magyar bajnok ellen sem aprózták, egy sörös üveget dobtak a Vidi játékosok közé! Különben elég nagy szerencse, hogy nem lett belőle súlyos sérülés. Idehaza annak idején egy bedobott metró fogantyú, sőt egy brutális mérető, több mázsás berepülő szotyis zacskó tett keresztbe úgy egy futballmeccsen, amiből istentelenül hatalmas balhé kerekedett! Hetekig erről csattogott a köz, komoly eljárás, vita, talán még polgári bírói ítélkezést is bedobtak, de ez nem biztos!
Szóval a kőfejű, melák szőke unatkozó svéd hangikonok belejöttek és vaddá váltak, az 1-1-es döntetlen közben! Lényeges, hogy a magyar játékosok a sörösüveget bemutatták a játékvezetőnek, így simán csak úgy nem lehet letagadni az eseményt, hiszen a bizonyíték kézben van!
Az osztrák Sturm Graz ennél fényévekkel rosszabbul járt. A Larnaka elleni EL mérkőzésen egy stájer arc a 82. percben egy sörös pohárral nagyon durván megdobta a partbírót! Annyira kemény volt az eset, hogy a hivatalos ember feje betört, 25 percig ápolták, addig természetesen állt a játék.
Az elkövetőt persze elkapták, a botrány után természetesen, az eset súlyosságának minimalizálására a az osztrák egyesület a megszokott módon azonnal reagált, elutasítva minden erőszakos cselekményt, még a sörös pohárdobálást is! A nemzetköz kupában a klubokat árgus szemekkel figyelő európai képmutató szervezet, az UEFA ennél kisebb esetekért a magyar csapatokat kőkemény büntetéssel megmérte! Nem akarva az osztrákok baját, csak pusztán kíváncsiságból érdemes lesz figyelni, a balhé után mekkora sittet kap majd a Sturm Graz!
Ahogyan Zidane és társai idejében cseppet túlzóan becézték a Real Madridot! Erre korábban is utaltak égi jelek, de senki sem vette véresen komolyan, hiszen Ronaldo és menedzsmentje évente ezzel játszadozott, nyári lázban tartva a labdarúgó pálya nevű Planétát!
Máskülönben miként kerülhettek volna az idei BL-selejtezőbe, a Mol-Vidivel szemben? Istenem, egy svéd csapat, amelyet Malmönek hívnak! Hogyan lehet így élni, ezzel a névvel? Pláne azzal az ócska játékkal, amit előhoztak kedd este? Még úgy is dadog a mentegetőzés, hogy egy príma német fószer, Uwe Rösler a parancsnok, akiről ugyan halkan jelezték, hogy nem egy Napóleon féle stratéga, sőt egy kimondottan szerencsétlen alak, akár még a homlokára illeszthető nagy „L” betűvel.
Igazából ennek a mondásnak csak az egyik fele érvényes Supka Attilára, a Budapest Honvéd vezetőedzőjére! Viszont, cserébe ő folyamatosan csak panaszkodik! Igaz egyszer nyertek bajnokit, akkor is viccesen köhécselt, ám előtte zakóztak, arra is hozott egy csúf dumát! Talán okosabb, szerencsésebb lett volna, ha előbb belátja saját hibáját, vagy egyáltalán meg sem szólal, és nem kezd el marhaságot beszélni a szája!
A skótok, legalább is Magyarországon a takarékosság jelképe! Rengeteg vicc született a fukarságukról! Az egyik legócskább, de rájuk bőven jellemző poén, még akkor is, ha a vicc beszélgetés zátonya is az erőltette hangulat javítás:
„- Mennyibe kerül egy csepp benzin,- kérdezi a skót benzinkutast.
- Semmibe, így a válasz.
- Jó, akkor csepegtesse teli a benzintartályt az autómban!”
Újpestről Cottbusba igazolt, itt szépen látszódtak a magyar légiósok, a német mentalitás pont jó volt Zsoltnak. Erre alapozva egyre erősebbé vált jelenléte a klubjában. Nagyon díjazták a Cottbus-nál, hogy Lőw a Bundesliga 1-es kiesés után sem lépett le, maradt még pár évet! Aztán elindult az akkor még csak falusi csapatnak kihirdetett TSG1899 Hoffenheim együtteséhez!
Májusban viszont slusszt írtak a gépre, lett is nagy botrány! A végtelenül büszke Hansa város lakói a kiesés realizálódása miatti kétségbeesésükben bemérgesedtek, az utolsó bajnokin telefüstölték a pályát, ricsajoztak, nekimentek a zsernyákoknak, annyira, hogy még a világ is a csudájára járt! Hiába minden, 55 év nagyon szép év után kilépett az élvonalból az a csapat, amelynek tagja volt, és ezt mindig elmondják, unottra mantrázzák: Uwe Seeler, Manfred Kaltz, Kevin Keegen, Rafael van der Vaart, és persze, naná Thomas Doll és a többi nagymenő ász.
A válogatottnál sem jó, de egy olyan ruppótlan, szánalmas klubtól, amelynek a neve is inkább hasonlít egy orosz űrkutatási programhoz, nahát az szóval maga a brutális kiütés! Ez a Progress Niederkorn nevű elképesztően amatőr és szánalmas csapat olyat mért - hogy tényleg súlyos és demagóg legyen a helyzet- Puskás Ferenc egykori bázisára, a Honvédra, hogy már nevetni sem ér!
A Ludogorecről sok jót lehetett elmondani, a párharcból nem véletlenül őket adta ki esélyesnek a szerencsejáték, de most bukó tippet adtak, az ostoba szorzójukkal! A felcsúti sem volt egy sziporka 90 perc, sőt bátran lehet inkább monoton, konok menetelésnek nevezni a hazaiak játékát, de kit érdekel, ha a győztes, a továbbjutó a magyar bajnok volt?
Az orosz labdarúgó vb előtt, mint minden nagy tornát megelőzően elkezdődött a póker parti: mi lesz a nyűglődő sztár sorsa, melyik lesz az új klubja? Eddig csak a cirkusz ment, óriási találgatások, aztán leeresztett az egész, CR ismét lenyűgözte Madridot, a csapattársait, pár trófea, elképesztő gólok, de amint megszokták csak a Real mezében!
Már az is nagy dolog volt, hogy emberei egyáltalán odataláltak és kiálltak a pályára! 17 idegenlégióssal ki a fene tud bármit is gyorsan és hatékonyan tenni, ha nem Pep Guardiola? Mondjuk elsőre neki is beletört a foga, hogy olyat virítson, amivel a srácok, ott a benzinkútnál elégedettek legyenek!
Feczkó Tamás, tavaly úgy lépett le az első osztályba frissen feljutott Balmazújvárostól egy NB2-es csapat miatt, hogy még most is csikorognak a múltra emlékezők agykerekei. Hát még a főnökségé! Merész, idehaza mondhatni szokatlan húzás volt, de aztán leült minden. Az MTK-val sikerült a gyors visszajutás, sőt az első mérkőzésük több mint sikeres volt!
A Neftci elleni idegenbeli bénázás alapot adhatott volna a további kurrogásra, aztán hazai pályán, ahová ugye nem kellette traktoros repülővel kibillegni, simán elég volt bepattanni a szolgálati verdába, az a meccs igazán jól betömött mindent!
Ha nagyon kellene turkálni a múltban, a Knézy Jenő-Sipos János páros feledhetetlen Tour de France-os egy hónapja emelkedik ki a sötétségből hangügyileg, képileg meg természetesen szintén ez a világszám! Amit a franciák előhoztak ezzel a csak szakmai szemeknek fontos versenyről, maga a világcsúcs! Franciaország bámulatos feldolgozása minden évben, újabb és újabb szájtátós kirándulás az Eurosport segítségével, jó, hogy, minden nyári sporteseménynél többet ér!
Roy Keane. Nem létezik a Földön olyan ember, aki ne ismerné a Manchester United hóhérát, a piros mezesek öltözői hangadóját, a márvány kemény ír fickót! Amikor kikerült a forgalomból, talán menedzserkedett, vagy megfigyelősködött, az már tökmindegy, egyszer meggyőzték, jöjjön el Budapestre, a Honvédban egy nagyon komoly kisgyerek formálódik, jó lesz, ha idejében megnézi a tapasztalt férfi, kell-e a MU-nak?
A vendéglátók az első 5 percben olyan nyomás alá helyezték a Vidit, amit ritkán lehet látni. Még egyszer: még szép is lehetett volna, ha nem a magyar bajnok küszködését kellett volna aggódva figyelni.
A csajok az új hapsijukat, ruhájukat ott mutatják be a világnak, utána meg sírnak, ha nem úgy adja, meg nem ők irányítanak! A válogatott sportolók is örömmel mutogatják magukat, sőt még versenyeznek: mennyien követik be őket, kinek nagyobb a lájkja és megosztása! Aztán meg sírnak!
Első meccsen négy góllal zakózni az ősi ellenféltől komoly hendikepet okozhatott volna a folytatásban. Még akkor is zűrösnek tűnt a jövő, ha a következő témázás a törökök elleni, inkább informális, mint sem komoly értékmérőnek tűnt. Úgy is lett, mint ahogyan a tényleg rém amatőr körülmények között pólózó szerb lányok elleni csapatás.
Özil régebben igen pofás teljesítményt nyújtó labdarúgó volt, ragyogóan igazolt jobbnál jobb klubokba, családja számára anyagi boldogulást nyújtva, önmagára pedig fényes, világhírt jelentő glóriát rakva! Minden ment szépen, világbajnok lett, pazar helyekről instázott, luxy helyekről tudósított, természetesen magával húzott egy pár millió facebook követőt, szóval erős jelenség volt a social mediaban. Erre a lehetőségre nyomban ráugrott pár izmos hirdető, egymást licitálták túl, csak, hogy Özil az ő termékeiket egy, igya, viselje.
De legalább fogyaszthatóvá. Ha már hiányzik belőle a hajtás, a mutatós játék, a lelkesedés, és ne azt lássa a szemére megnyomorodott néző, hogy ezek a halzsokék csak szenvednek a pályán és nem képesek háromszor egymáshoz passzolni.A tévé belekapaszkodik mindenbe, a szerkesztők már lassan oda jutnak, kimerülőben az ötletességük tárháza, annyit pakolnak a srácokba, az már BL győzelmet érne! Erre Herczeg András kirúgatja a stábot a közeléből. Amikor megtudhatná a világ az ő mágiáját, huss, tiplizés!
Nyilván ismert, csak nem vert akkora port, a magyar pólós férfiak majdnem másfél negyeden keresztül képtelenek voltak gólt dobni, ez még hagyján, ha az ellenfél olyan, de nem volt egyáltalán olyan! Amitől elképesztő a sztori, valami egészen penetráns játékot mutattak, értékelhető magyarázat nélkül!
Semmi olyan mutatvány, ami meghozná a befektetett munka, pénz eredményét! Pedig a türelem töretlen, örök a bizakodás, ám mindig ugyan az a vége a sztorinak! Jöhet erős ellenfél, gyenge csapat, a július közepe a végállomást jelenti a klubnak! Az edző marad, a szekér halad. Lassan történelmi magasságba emelkedhet a múlt érvényessége.
Már az is maga a csoda, hogy a szerb női csapat eljutott a barcelonai kontinens tornára! Az információáramlástól vagy is a kommentátor hírei szerint, aki Szerbiában úszni képes hölgy és nem ejti el a labdát, pláne fiatal és kedveli a pólót, azt nagyon akarják a nemzeti csapatba!
Súlyosan bizonyították, hogy nem a szél fújta össze a bajnoki címüket, kemény harcban, kitartó munkával, nem véletlenül kapták meg az aranyérmet hazájuk első osztályú labdarúgó erőfelmérőjén! Eltökéltségüket az sem zavarta meg, hogy különben ez egy jócskán lesajnált bajnokság, onnan indulva aránylag sikert lehet kimarni a nemzetközi csillogásból!