Tessék, ilyen a profik élete a végső sípszó után!
Menekülőútként egyszer csak feltűnt az angol bajnokság galaktikus rangadója, a Liverpool- Manchester United! Mourinho vendég hangulatfelelős, amúgy főállásban edző előjátékként élesen beleszúrt egyet Klopp hazai dervisbe, aki kellően okosban tromfolt, a portugál krumpli szedő csendben visszaült a helyére, majd várta, mi lesz vasárnap!
Semmi jó nem történt velük, a United emberei kétségbeesetten védekeztek, úgy tűnt, mint ha egyel kevesebben lennének a pályán! Lélekszakadva védték a kapujukat, életük ezen szakaszát és a rangadó nagy részét saját térfelükön harcolták. Olyan defenziót mutattak, ami inkább zavarodott csirkék rohangászása volt, amikor róka kamandusz beballagott az ólba kiválasztani valami jó zsíros kotkodácsot! A látogatók vészhelyzetből kifolyólag pár perc alatt összeszenvedtek 13 szögletet, nagy csoda, hogy megúszták kapott gól nélkül! A meccset már nem annyira. Klopp bevetett csodafegyverét, a magát szerényen roppant befolyásos embernek tartó Xhakirit. Egy interjúban az albán-svájci azt lényegezte, amikor ő a pályára lép, minden megváltozik! És tényleg így is történt, a csepp energiabomba szétzúzta Mourinho álmát, elintézte a vendégeket, vereség, újabb szájzár a lassan kihűlő manchesteri trénernek.
Még ennél is érdekesebb volt Robbie Savage interjúja! Az igazi walesi bárd, aki kegyetlen kemény stílusú játékosként vált ismertté, azzal már kevésbé, hogy pályája elején a Manchester United korosztályos csapatában együtt labdázott David Beckham és társaival, az aranygenerációval. Aztán színes életével és hosszú hajával inkább kiscsapatoknál vált ismertté bevallotta, mennyire szörnyen, halálosan rosszul érezte magát, amikor egy sérülés véget vetett pályafutásának! Őszintén bemondta: semmi értelmét nem látta életének! Tessék, ilyen a profik élete a végső sípszó után!