Horti Gábor
Horti Gábor Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Távirányító nem maradt egyben tegnap

Az itthon maradt szurkolóknak nagyon komoly érzelmi hullámvasutazást tartott a magyar férfi kézilabda válogatott! Az az érdekes, hogy már nem az első alkalommal, és mindig valami könnyű kis vonatozásos nézelődés fordult át katasztrófa turizmusba.

Idehaza nincs olyan karosszék, amelynek a karfája ne roppant volna bele ebbe, egy távirányító sem maradt nyugodtan, hiszen a 4 gólos előnyből 5 gólos bukást az sem úszhat meg földhöz vágás nélkül! 


Az első körben az argentinok elleni program nehezen indult, volt csúcsra járatás, lassítás, majd jött a fekete leves elfogyasztása, a végére meg a hurrázás, mert a kínos, súlyos magyarázkodást követelő vereséh elmaradt! A Katar elleni préda sem esett be könnyen a kézilabda szertárba, bár így, a svédek kaparását látva ugyanezen ellenféllel szemben, szóval azt a hat gólos sikert nagyon meg kell becsülni. A végére meg itt van ez az Egyiptom elleni furcsaság. Elméletben könnyű akta, viszont aki figyel, jól tudja, hogy már nincs a kézilabdában semmi olyan, hogy lazázás bárkivel. Úgy is lett! Ismét döntetlenért izgulhatott, remeghetett, káromkodhatott a néző, már persze aki a magyar csapatnak szurkolt! Volt ebben a 60 percben minden, ami egy jelentős dráma része lehet. Az eleje fergeteg, csinos különbség, finom ellenállás, hiába a tudásbeli különbség simán látszik, önelégült duruzsolás. Az egyiptomiaknak ott a piramis, a magyaroknak meg a pár gólos előny. Nincs itt baj semmi, ki beszél bármilyen vészhelyzetről? Az mondjuk egy kicsit aggasztó, hogy a szélsők nem a legélesebbek, a védekezést simán áttörik az arabok, de sebaj, egyelőre jól mutat az eredményjelzőn a számláló. Majd szünet, után az összeomlás! Az a csapat, amelyik okosban játszott, hogyan képes idegesítően hosszú ideig nem dobni gólt? Úgy, hogy közben az ellenfél kapusa élete partiját tartja, a támadók szétdobják őt, rekord a védési mutatója, a magyarok előnye meg viharosan olvad. Nincs megoldásuk, tanácstalanság, félelem a szemekben, tétlen várakozás, eredménytelenség! 

A végére ismét csak menekülő út a döntetlen!