Nyíl boldog születésnapot!

Akkor még azt is bevállaltam, hogy a birkózó bátyámmal jól megverettem magam, még elfutni sem tudtam. Addig feleseltem vele a meccs miatt, míg kaptam pár súlyos kokszit, néhány frissítő sallert, és persze kicsit sírtam is, aztán kiszabadultam, menekülőben még bosszút és sok egyéb csúnyaságot kiabáltam vissza!

Akkor is nagyon kikészültem, amikor 1978-ban az argentínai vb-n totál kikészítették, a mocskos portugál spori hagyta, hogy a reszelő durvaságú helyi védők kifaragják az élők sorából, a nagy kedvencemmel, Törőcsik Andrással kiállítsák. Persze, hogy visszarúgtak, hiszen Passarelláék büntetlenül ütötték-verték őket, amikor meg már kettővel szűkebb volt az az isteni magyar válogatott, jó hogy győztek a hazaiak a nyitó meccsen! Plusz a két piros lapos nem játszhatott a következő meccsen, pedig az micsoda csapat volt! Akkor is király volt, amikor Luxemburgnak szórt egy hatost! Olyat csak kevesen hoztak, még koronát is tettek a fejére, kicsit utalva a luxemburgi hercegségre! Nagyon nagy pléjer volt! Rengeteg örömet okozott a zöld-fehérek családjának, elképesztően könnyed, légies volt a játéka, idegesítően könnyen kígyózott át a védők között, hihetetlenül érezte a kaput. Akkor is félretettem a lila-fehér gőgömet, amikor ’81-ben az Aranycipőért harcot! Az nem is, de az Ezüstcipő meglett! Annak idején ennek a címnek igen komoly volt a respektje, ha valaki odaért, a pályán nagyon figyeltek rá, mondjuk hiába, a nézőtérről meg áhítattal lesték. Őszintén aggódtam, amikor fejsérülése miatt veszélybe került a pályafutása, sőt az élete is, aztán minden jóra fordult. Nem értettem, miért maradt ki a ’86-os vb csapatból, igaz ezt senki nem értette, a mai napig homályos az indoklás, nekünk maradt a dühöngés és a szégyen Irapuato miatt. Büszke voltam, amikor láttam, mennyire szépen ment a játék Ausztriában, nagyot barizott Herbert Prohaszkával, aztán itthon edzőként is ünnepelték. 

Ha kicsit megkésve is, Isten éltesse Nyilasi Tibort születésnapja alkalmából!