Szilágyi László
Szilágyi László

Egoista szörny kerestetik

Minden kelekótyasága ellenére én bírom ezt a Sallai gyereket, régóta ismerem, előttem van a kép, amint sírdogál a felcsúti koleszban. Annyira hiányoztak neki a szülei.

Bizony volt ilyen, nem is olyan rég, kb 6 éve. Igen, akkor költözött be a Puskás Akadémiára a fiú, mindenki tudta, hogy ügyes, a maga flegma természetességével szórta a gólokat. Ami neki magától értetődött, azt mások próbálták majmolni, naná, hogy nem ment. Sallai Rolinak minden évben kiszakította a gólzsákot, ipari számban termelte a gólokat.


Tizenhat lehetett, amikor rákapott a félpályáról ívelt lövésekre, amelyek rendre beakadtak a kapuba. Ilyennel „szívatta” egyebek mellett a Panathinaikoszt is, ráadásul Athénban. Később, évekkel később ők is bejelentkeztek a vékonydongájú srácért, aztán az élet, vagy éppen egy görög (!) ügynök, bizonyos Geraszimosz Zapatinasz úgy gondolta, hogy a Puskás-akadémistának nem Puskás korábbi klubjában, hanem a nicosiai Apoelnél van a legjobb helye. Soha nem tudjuk meg, miért, de végül is Sallai Roland a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigetén, Cipruson kötött ki.

S ha kihozza magából azt, ami benne van és felpakol magára valamit abból, amit Dárdai Pál csak „egoista szörnyetegnek” hívott, akkor simán lehet, hogy kifut majd a Bernabéu gyepére és farkasszemet nézhet a BL-ben Ronaldóval. Ehhez viszont tényleg egónak és szörnynek, önzőnek kell lenni, másként nem fog menni. Egy másik vékony, ráadásul kisnövésű irányító, Koman Vladimir mondta nekem nemrég, hogy látja a srácban a lehetőséget, de amíg nem lép oda edzéseken, amíg nem keményedik meg, amíg nem lesz egy kicsit „rossz fiú”, addig hiába a félpályás gólok, nem fogják komolyan venni. Oké, Koman mondhatja a török tengerparton, de valahol igaza van. Sallai még nem lett egoista szörnyecske, maradjunk az exkapitány terminus technicusánál, technikás jófiúként ki tudja, odaengedik-e valaha a nagyok, a ciprusi (brazil, argentin…) spílerek.
Én drukkolok neki, hogy ne csak a tribünről láthassa Ronaldót a Bernabéuban.