ftc” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 4

Belehúz(t)unk

2016. augusztus 12.

A férfi és a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása után akár panaszkodhatnánk is, de felesleges. Nem csak azért nincs értelme utólag keseregni, mert az semmin sem változtatna, hanem azért sem, mert minden csapatunk jó helyre került. A két tavalyi döntős (Veszprém, Győr) ugyan bivalyerős csoportban szerepel, de ott ugyanannyira (vagy még jobban) félnek tőlünk, mint amennyire mi felszisszentünk a beosztást elnézve. A két hazai kihívó (Szeged, Ferencváros) számára kötelező a továbbjutás, a többit pedig majd meglátjuk.

Ha csak a száraz tényeket nézzük: a férfiaknál az A-csoportban, a Telekom Veszprém három korábbi Bajnokok Ligája-győztessel (Barcelona, Flensburg, Kiel), egy világválogatottal (PSG Handball), a lengyel Szegeddel, amely legutóbb edzőt buktatott (Plock), valamint Császár Gábor jelenlegi csapatával (Schaffhausen) és egy dán együttessel, a Silkeborggal találkozik.

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Valahogy így kell a közelíteni a világelithez!

2016. szeptember 16.

Ragyogó kezdeményezéssel keményíti a junior válogatottakat a Magyar Kézilabda Szövetség! A korosztályos lányokat és a fiúkat felnőtt NB1-es csapatokkal küldik szembe.

 Az első körben a már nem is annyira kislányok az FTC ellen léptek pályára,. Nem hiszem, hogy a  fiatalok  meglepődtek a zöldek masszív védekezésén, de amikor a parkettára csapódtak, tuti, hogy nem esett jól nekik a koppanás.

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Böde Baba ments meg minket!

2016. szeptember 20.

Azt hiszem most elég szépen sikerült összeszedni Böde Baba képességeit!

Akkor most kezdjük a rosszal. Vegyük szépen lajstromba, mit nem tud Böde Dániel:

-          németül nem beszél. Ezt sajnos már többször tapasztalta, hogy mekkora hendikep számára. (Mindig azt hittem, hogy ez a hendikep szó, csak a lovacskázásra értendő. Meg a hendi és a kep is mocskosul megkavart! Hasonló példa, a holland bajnokság egyik csapatáról, a Willem II-ről azt hittem, hogy a tartalékcsapatot indítják az első osztályban. Még könnyen el is képzeltem az ordítozós, állandóan betépve takarító tulipánarcúakról. Aztán kiderült, volt egy király vagy valami előkelőség és őt hívták II. Wilmosnak. Hollandusul Willemnek.  A kettes uralkodó. Na ő volt a névadó.  De az meg már milyen, egy királyról elnevezni egy klubot? Az milyen lenne kiabálni, hogy: hajrá Géza fejedelem SE!)

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Mi van veled DVTK?

2016. szeptember 25.

Pár héttel ezelőtt hangosan éljeneztem a Diósgyőr bemutatóját! Az új ember friss lendülete hozsannára késztette az ujjaimat! Micsoda feltámadás! Erre most itt a teljes összeomlás! Megmagyarázhatatlan! Legalább is, a külső szemlélő számára! Miért ilyen szarok?

Nem kapnak fizut? Az kizárt, hiszen ebben a szakágban a legjobb szimattal rendelkező Rudolf Gergely is itt portyázott! A legenda szerint havi 8 millióért, amit Leisztinger apuka havonta időben átutalt a legnagyobb labda illuzionista számára!

Teljes cikk