A válogatottnál sem jó, de egy olyan ruppótlan, szánalmas klubtól, amelynek a neve is inkább hasonlít egy orosz űrkutatási programhoz, nahát az szóval maga a brutális kiütés! Ez a Progress Niederkorn nevű elképesztően amatőr és szánalmas csapat olyat mért - hogy tényleg súlyos és demagóg legyen a helyzet- Puskás Ferenc egykori bázisára, a Honvédra, hogy már nevetni sem ér!


 

A magyar köz már kapott annyi, de annyi pofont a rövidnadrágos árnyjátékosoktól, hogy nincs mit csodálkozni! Közben még is! Még csak azt sem szabad felhozni, holmi szutyok védekezésnek, hogy ezeknek még saját pályájuk sincs, hiszen a Dudelange intézményében marháskodtak albéletben! Meg győztek! Ez egyszerűen megszokhatatlan, felfoghatatlan, botrány, szabotázs! A szégyen legmélyebb bugyrába süllyesztő vereség után az elképesztő magyarázat az edzőtől még súlyosabbá teszi tragédiát. Supka tréner szerint nem voltak kellően frissek, kikészítette őket a bajnoki mérkőzés! Ember, erről ki tehet?

A másik, a pozitív pólus a Sevilla-tól kimért vastag és összesített vereség ellenére az Újpest emberkedése az Európa Ligában.  Már az is nagyon korrekt volt, ahogyan Spanyolban viszonyultak a játékhoz a klub alkalmazottjai. A 4-0 ellenére büszke, lelket melengető érzés volt, hogy legalább eljutott a szegény magyar céhlegény egy jó csapat otthonába! A közönség is ezt az életérzést erősített a visszavágón! Rég látott telt ház a visszavágón, a különben reménytelen mérkőzésen! A magyar néző, ha tisztában van azzal, hogy nem győz a csapata, akkor is megtölti a stadiont! Csak azért, hogy láthasson igazi nagymenőket!  Az eredmény már nem is érdekli! Ennek a meccsnek pozitív hozadéka a Zsótér Donát! Ez a tehetséges fiatal ember megkerülhetetlen lesz a magyar labdarúgásban, és hát az is jó volt, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány is látta az Újpesti játékos karakterét!

Legalább ez a jövőt építő!