Olyan jó ez leírni, látni meg még szuperebb volt! Azt akartam jegyezni, hogy mennyire dacosak voltak! Nem kistestű belvárosi kutyákként paráztak, hanem ismeretlen óriás dínókként, akik a hatalmas egójú, aztán csak egyre jobban parázó horvátoknak odavertek három csodálatos negyedet! Olyan jó leírni ezt!


Olyan, mint ha a Pintér Művek odaverne a Volkswagennek! Nulla veszítenivalóval, felszabadultan, nem összeroppanva, kanosan tartva magukat vér profikkal szemben, akik nem a Kaposvár ellen izmosodtak, hanem kicsit erősebb nívópálcán!

Jók voltak a magyar fiúk! Magával ragadóak! Az sem érdekelt senkit, hogy a végére már csak halványan látszottak! A kinti meg az itthon maradt szurkoló populáció az utolsó negyed minden, csip-csup, kis kosárkáját kitörő örömmel üdvözölte!

Jöttek a fiatalok, ők is betyárkodtak! Nekimentek a nagy falnak, dacosan megkóstolták őket, de hiába! Az viszont teljesen kikészítő volt, hogy a három játékvezető mennyire arcátlanul és gátlástalanul nyomta a puha horvátokat! Már Ivkovics kapitány is csak rezignáltan zsibbasztotta a sípszájúakat! Pedig lett volna mit üvöltöznie gazdagon, de a hosszú idő után az Eb élvonalba visszatérés tisztelete visszatartotta az indulat köteg kibomlását! Úgy is fess volt a magyar csapat, hogy Hanga Ádámsérülés miatt elengedte a horvát meccset! A magyarok váratlanul komoly ellenfelek voltak, bátor, mondanám, hogy spártai harcosok, de azok még nem kosaraztak! Viszont a harci szellemüket átvették a magyar srácok! Úgy voltak acélosak, hogy az előkészületi meccsek nem túl sokat emeltek a hangulaton, aztán nicsak, a fellépés kitörő, dübörgő tapsvihart hozott!

A magyarokat megnyerte a magyar férfi kosárlabda válogatott!

Jöhet a következő!