Állítólag előbb Storck tolta Dárdait, ameddig lehetett. Aztán a következő ötlevelű lóhere megtalálását Dárdai Pál szövetségi kapitányi posztról kiugrása hozta. A magyar szakember hitt a karakteres dajcsban, beajánlotta a főnöknek, nagyon nem is kellett magyaráznia senkinek az előrelépést, hiszen ő onnan jött, ahol kicsivel többször ünnepeltek vb győzelmet, mint Magyarországon. Pláne, hogy ’54-ben is pont az ö népe győzött Bernben. Ennyi alapból elég volt, még csak a Lothar Mattheus-tól megszokott műmájerség sem kellett, lévén Bernd Storck a világ egyik legunalmasabb embere, a szokásos törzsi manírokkal.


 

 Storck ember stabilra felerősödött, eléggé sokáig hitt magában és saját tudásában, egyáltalán nem gondolta, hogy ezek a magyarok majd kipöckölik őt a neki aranytojást tojó tyúk mellől. Addig magyarázta az andorrai szégyent, míg elhitte: ez nem is akkora gáz. Némethez nem illő módon gyáván elmenekült egy tévés rázósnak tűnő interjú elől, majd mikor kitették, elkezdte az újságíró haverjaival erőltetni, hogy ő bizony nagyon kell majd a Bochum kispadjára! Nem kellett! Oda sem, máshová sem!

Még el sem költötte a szövetségtől kapott végkielégítését, nem jelentkezett az Arbaitsamt-hoz munkanélküli segélyért, amikor érte kiáltottak! A Vasasnál még mindig görcsösen ragaszkodnak a germán vonulathoz, nekik nagyon jól jönne Storck munkája, még erős bennük az Eb-láz! Közben feldobódott a volt szövetségi kapitány nem is olyan távoli bevezetésű lehetősége Felcsúton. A hírek szerint a csapat nem egészen jól tolódik a tabellán, a pillanatnyi helyezés meg a játékmutatvány szóval khm, hát, izé, nem éppen szerves része a tervnek! Bernd Storck továbbra sem áll szóba senkivel, majd megmondja, ki hallhatja őt!

Ő aztán tényleg talpon maradt!