Sokfelől, sokféleképpen ömlik az olvasóra a meggyőzés hozsannája! Ha valaki józan, akkor látja, hogy ez csak üresen kongó tompítás! Azt lóbálják a felvonulók, hogy a válogatott micsoda parádés cselekedettel próbálta kiengesztelni az Andorra után zabos közönséget! Ez semmi volt! Csupán a kétségbeesés munkatábora, amibe Storck, a kétségbeesetten evickélő, még szövetségi kapitány a kisujjával belekapaszkodott!


A német megállás nélkül mondja, mondja, csak mondja a magáét! Nem csillapodik a szája dicsérettel! Igen, ehhez kellet, hogy a portugálok unottan, az óra lefolyására figyelve, a sérülés megúszásának feszült feladatával léptek pályára! Ha mondjuk Zidane meglátja, hogy ékes csillagköve CR borogatással a lábán fárad le a pályáról, valószínűleg sokára szavazott volna bármilyen magyar vonatkozású díjra! Pepe esete lehet bőszítő, de hát ő meg magának kereste a bajt, amikor belefejelt Priskin könyökébe, igenis nagyon durván!

Storck-kal egyetemben a magyar közvélemény formázói folyton azt mantrázzák, ez a portugáloktól benyelt vereség mekkora eredmény volt! Grafikonokkal felfegyverkezve bizonygatják a semmit, egyre erősebben sulykolják a megmondó emberek, mekkora bravúrosak voltak a fiúk! De közben tudják, hogy csak evickélt a csapat, sokszor fenyítéssel próbáltak erőt villantani! Dzsudzsák Balázs lassúsága egyre jobban szembeötlő. Amikor támadásban utolérte őt egy védő, azonnal hozzá dőlt, elesett kamuból, majd a népet hergelő csapkodással jelezte, mekkora csaló a bíró, hogy nem adott neki szabadrúgást! Alibire!

Az legalább valamire való volt, hogy nem tojtak be majd egy óra sittes körülményben. Ebben nyilván közrejátszott, hogy a luzitánoknak elég volt az egy cseppnyi gólocska, utána önvédelemmel töltötték az időt! Rémisztő volt, hogy senki nem lépett vezérnek, csak statiszták húzódtak csendben! Kapura lövés szintre semmi.

Maradt minden a régiben! Storck is!