Már a kezdő sípszó előtti lötyögésből is kijött: a néző számára ez valami rettentő nagy kihívás lesz, végigszenvedni a svéd-angol, amúgy elég komoly tétről rendezett összejövetelt! Komolyan az elejére illesztett üzengetés több izgalmat hordozott, mint maga a csapatás! Zlatan beszűrte az életébe Beckham-ot, nagyon korrekt fogadást ajánlott, persze az ő tuti sikerére tette a tétet. Az angol is válaszolt, de ez inkább olyan médiahekk, és nem a balatoni fajta!


 

A korábbi előjátékban is látszott a két halvány banda sápadtsága, egyik sem adta ki magából a frankót! A svédeknek már az is nagy csoda, hogy a csoport kört végigevickélték, bekeveredtek a sűrűbe, ott a nekimentek az inkább nagypofájú, még most is a múlton rugdalózó albán nevű, de már svájci útlevelet lobogtató rakománnyal, akik szépen cserbenhagyták az értük lihegő igazi odavalósiakat! Egy Svájc-Svédország összecsapásból ki a fene vár valami emlékezeteset? Egyáltalán ez hogyan jöhetett össze?

A kérdés megoldódott: az északiak valahogyan belógtak a legjobb nyolc csapat közé, és akkor ott jött szembe velük a fölöslegesen túlhájpolt angol csapat! Amelytől elájult mindenki! Legalább is ezt hangoztatták a híres megmondó emberek. Ez a csapat különben annyira izgalmas, mint a tapéta élete a falon! Se eleje, se vége ennek a kóbor, láthatatlan emberekből álló nemzeti csapatnak! A szurkolóik persze értük ordibálnak, ez különben nem akkora cucc! A britek bármikor képesek kiabálni! Meg leinni magukat a mocsárig! Most éppen boldogságukban, hiszen a témátlan svédeket egy elképesztően sovány tempójú meccsen haza taszigálták! Nem volt köszönet a 90 percben, a győztes szerencséje, hogy a vesztes béna volt, és képtelen voltak lehozni egy újabb hitvány, de győztes mérkőzést!

Maradt Anglia, de minek!