Azt merészelte mondani a magyar labdarúgó válogatott ambuláns szövetségi kapitánya, hogy az ő válogatottnál nyitva tartja az ajtó Dzsudzsák Balázs előtt! Kész! Hol él ez az ember, mit lát a jövőből? Ő is benyalta a súgók marhaságát a Közel-Keleten tántorgó, inkább már a kasszára fókuszáló, mint sem a maradék részből valami nagyot szóló részt kikaparó csatárról?


Tényleg azt hiszi, hogy a szeme előtt euró százezrekkel futkározó ember megújul, és kajakra vezére lehet ennek a csapatnak, amelyben a fiatalok olyan karaktert mutattak be, ami talán óvatos bizakodásra adhat okot? Ilyen nincs!
Wayne Rooney, aki azért egy jó erős márka a labdarúgás életében, letette a válogatott mezt, mert belátta, nincs már akkor hasznára a csapatnak, mint amit a neve még elbírna. A horvátoknál, akik ugye egy szuper generációval eljutottak a vb döntőig, utána diszkontszámban húzták le magukról a piros-fehér kockás trikót, mert kevésnek érezték az erejüket a folytatáshoz! Magyarországon pedig az új és talán tehetséges góré megint elővette a régi mantráját, ebben a nemzet alibistáját felmentve beadja: jöjjön vissza a válogatottba! Aki agyilag sincs már a tevőleges népek között, és csak azért mert régebben valami picit kiadott magából, ő lesz a nemzet megmentője? Ugyan már! Ennyire nem lehet beszűkült Rossi! Miközben egész jó kis minőségű fiatal kisgyerekek bátran és eredményesen villognak a csapatukban, még csak bottal sem piszkálják meg őket! Persze, hogy ne csodálkozzon senki, ha az egykor bálványnak készülő, aztán mogorva zombivá változó Huszti Szabolcsot hozzák fel mentségként a válogatottságot lemondó játékosok! Ez nem az előrelépés, ez az állását féltő, a jelenért a jövőt eldobó férfi menekülése! Hol a határ, mennyi ideig kell még elviselni Dzsudzsák csalását, csak azért mert görcsösen kapaszkodnak a múlt érzéseibe?
Ezt inkább szégyenlősen le kell tagadni!