Beette magát a magyar labdarúgás nem túl egészséges testébe, és egyre jobban belemélyed! Egyértelmű, hogy hagyják az öreg jampecet mozogni. Afféle büntetés ez a döntéshozók számára, akik tényleg jól megették Leekens és menedzserei témázását!


 Durva bukással, felismerhetetlen játékkal, súlyos szégyennel felérő vereséggel indult a selyem belga magyar válogatott szövetségi kapitányi munkája! Állítólag az elején rosszak súgtak, rosszat, ennek itta meg a levét a kis Sallai, aki az ausztrálok ellen megmutatta: hogyan kellene játszani!

Amúgy ő is csak annak köszönhette kezdő fellépését, hogy az örök síró, alibista Dzsudzsák érdekes módon az ausztrálok elleni meccs előtt sérült mankósra! Ahogyan Dárdai Pál mondta a magyar fodbalisták eszesek, lehet, így óvta magát a csapatkapitány az újabb égéstől. De vissza Sallaihoz! Ha nincs a sérülés, akkor nem játszik, ahogyan Szoboszlai sem, miközben róla csodákat mesélnek, na, nem a bértollnokok, hanem az osztrák kirakatcsapat vezetői.  Eközben a világ legtöbb csapatában, még az azeriben is a jövőre gondolva előveszik a fiatalokat, beépítik a csapatba, erőt, önbizalmat tolva nekik.

A magyar válogatottnál a jövő nem látható, csak a jelen, a menekülés a közösség érzelme ellen! Ha ott a vészhelyzet, gyorsan vissza kell vágni, kijelölve mindenkit a vereség okaként! Ez a témázás mindennapos a külföldi trénereknél, soha be nem ismerik a hibáikat, gyorsan visszanyúlnak a hazai játékos képzés hibáira, hogy aztán azon végig lovacskázhassanak egészen szerződésük kitöltéséig!

Leekens is őrzi ezt a hagyományt, bőven használja az örökzöldet. A meccsértékelései annyira ellentmondanak a valóságnak, mint ha most érkezett volna egy másik bolygóról! Már egy értelmező szótárt is kiadtak, amiben az igazi frankót lehet levenni a belga szájáról!