Szóval ezt dúdolgathatja a magyar labdarúgásért görcsölő, egészen szépre kiégett foci társadalom! Igaz, már akkor is érezhető volt, hogy valami nincs rendjén, amikor a belga nyugdíjast kijelölték a legzajosabb posztra, nem csak hazánk, de a világ legnagyobb elképedésére is. Amitől a belgák annyira röhögtek, kis híján bepisiltek!


 

A múltjából haknizó joviális személy eljött Magyarországra, a maga friss 69 évével. Ami tök jó, hiszen ilyen jó kiállású szép korú, nem virított a magyar labdarúgó válogatott elején. Ez nem igaz, hiszen Puskás Ferenc sem volt tini, mikor felugrott a posztra, de manapság már a fiatalok kapnak lehetőséget, ők a kor kedvezményezettjei! Nem pedig a fejlődésre nehezen reagáló idős emberek. Akik hallják, ahogyan a világ elsuhan mellettük, de nem lévén jobb lehetőségük, inkább nem törődnek semmivel, bebeszélik maguknak, jó az amit tesznek! Semmi baj, ha Geroges Leekens saját magát hülyének nézeti, privát ügy, de amikor egy országról gondolja ezt, az vicces! Egy darabig. Utána komolytalan, szánalmas vergődés.

Leekens volt az egyedüli, aki pozitívan látta beloruszok elleni magyar vergődést! A mindig summantó, az igazat soha ki nem mondó, lelapuló válogatott labdarúgók is belátták: a semmit kergetik, nem értik a belgát, nincs csapat! Ha már ők is erről beszélnek, akkor tényleg ott a baj, csak a főhős nem fogja a sztorit!

Leekens bőven a bukottnak ítélhető 1-1-es belorusz mérkőzés előtt durván ráaggatta felelősséget az újságírókra, a közönségre! Elviselhetetlennek tartotta a nyomást. Gyorsan, különösebb gondolkodás nélkül kiosztotta a hibajegyzéket, megtalálta a felelősöket, majd ujjait ropogtatva elégedetten hátradőlt! Ő megtett mindent! Egy valami hiányzott a boldogságához: az eredményesség! Meg valami mutatvány! Ennek hiányára még nem talált ki elfogadható magyarázatot!