Storckot egyszer már belengették a hivatásos előrejelzők a Borussia Dortmundnál, de az csendben kifújt, mint az öreg bőrlaszti. Kelendőnek tűnt az a másfél évnyi munka a nemzeti csapatnál, csak hogy ezt odakinn nem nyelték be! Ahogyan Lothar Mattheus is fölöslegesen lobogtatta a magyar szövetségtől kapott bizonyítványt, miszerint nem is olyan rossz ő, hiszen egy komplett testület bólintott a munkavállalására!


 

Mattheus-ról annyit, amikor a Rapid Wien-ből kivezették az egyik kapus felsóhajtott: „Nagyszerű játékos volt, de azt hiszem mindenki boldog, hogy Lothar lelépett! A takarítónőtől a legkisebb serdülő játékosig” Aztán onnan vezetett hozzánk az útja, hasonló eredménnyel, mint Bécsben!

Storck is megérkezett Dárdai Pál segítő szándékú hívószavára! Az elején szerény volt, egy kicsit megmelegedett a honi állapotokban, Dárdai lelépése után pedig annyira adta magát a szitu, nyilván ő is beleokoskodott, hogy más nem is lehetett a főnök csak ő. Onnantól aztán vérbe fordult a szeme, németségével megkérdőjelezhetetlenné tette minden döntését. Először üldözésbe kezdett, kitakarított a haverjainak a helyet, aztán szépen beolvasztotta őket a nagy fincsibe! Jött rokon, haver, elment dolgozó magyar, szűkre vette a vezető szárat, az volt, amit ő mondott! Közben a csapat szétporladt, Andorra, Feröer mind a két meccs kínos és bugyuta magyarázkodásba tolta Storck-ot, jobb volt kidobni őt, persze elég szép apanázzsal!

A potyapénzből lehet virítani, de ha ő tényleg akkora márka, gyorsan melóhoz juthatott volna! Legalább is az előélet alapján! De nem! Senkinek sem kellett, a Bundesligában nem hallottak róla, a legendáját ugyan ismerik, de sejtik, csak illuzionista. Ő meg makacsul ebből él! Ami neki az Eb, az nekünk még mindig 1954, Puskás Ferenc és az Aranycsapat.

Csak emlékezünk, más semmi!