A legfrissebb élményem Majoross Gergellyel kapcsolatos. Egy hosszabb beszélgetés közben sok olyan dologra kaptam betekintést, mondjuk majdnem 9 évvel az események után, ami keveseknek adatott meg! Gergő bő 20 évet töltött professzionális jégkoronggal, de ebbe nem számít bele, hogy hat éves korában kezdte a sportot!


Az elején még az édesapja támogatta, naná, ő húzta a jégre, Gergő édesanyja meg persze csak féltésből, de mindig óvta a srácot! Még egy adalék: a Majoross családba három fiú született, a legkisebb kezdett elsőnek jégkorongozni, a bátyók csak utána jöttek. A nagy tesóknak szinte az összes foga beletört a játékba, míg a leghosszabb ideig a jégen csúszkáló Gergő minden más nyavalyát összeszedett, de a fogai ugyanazok, mint a kezdetkor!

A 2008-as, a magyar jégkorong történelembe „Sapporói csodaként” jegyzet fejezetből is mesélt az egykori játékos. Már maga a kijutás is egy csoda volt! Annak idején az ukránok elleni sorsdöntő mérkőzést olyan szépen vette a válogatott, amely egy erős baráti társaság is volt, hogy utána jöhetett a nagy csoda! Magyarország az „A” csoportban, a csúcs válogatottak között! Ezt senki sem hitte volna! Amikor a magyar válogatott tagjai ballagtak a meccs helyszínére, a folyosón a már akkor is világhírű Jaromir Jagr tekergette az erősítést a hoki botjára! Gergőék elképedve néztek a gigamega sztárra, aki persze köszönt, majd észbe kapott, mit keresnek itt ezek a srácok? Nem értette, hogy kerültek ide a magyarok! A Kanada ellen benyelt 9 gól után a fantasztikus magyar nézők úgy ünnepelték a csapatot, hogy az ellenfél teljesen megzavarodott! Majorossékat izgatottan faggatták, most tényleg ők nyertek vagy esetleg nem! A magyar szurkolók olyan hévvel ünnepelték a válogatott tagjait, olyan hálásak voltak a vb részvételért a játékosoknak, hogy nem engedték le őket a jégről! Ettől estek tévedésbe a kanadaiak!

Ezt még nem hallotta senki!