A norvégokról sokan azt hitték, amikor egy kicsit komolyabban vették a magyar csapat elleni mérkőzést, meg az utána következőt, a németekkel szemben, hogy ha valaki széttépheti a világot, hát akkor azok ők! Minden ízében remek ováció, sehol egy gyönge rész, kőkemény mint a fjord oldala, játék tudásban gazdagok, mint országuk életszínvonala, pöpec, igaz kicsit halszagúak. 


Sandro Sagosen személyében világsztár bombázza a kaput, a beállós, a norvég válogatott idézőjeles öreg csontja, Myrhol mint egy Thor, úgy forgolódik a védők között, szinte mindig góllal fejezi be a forgolódást, ha meg bambák a személyi őrzői még cunderezik is. Nincs olyan rés, ahol bárki beléphetne a kapujuk közelébe, az edzőjüket szépen, türelmesen hagyták melózni, össze is jött pár csillogó érem, szóval, ha most és nem ők, akkor ki a rák? A dánok. És most már bőven ér hencegni a magyar válogatottnak, hogy ők igen is elkapták a világbajnokot, bár akkor úgy tűnt, azt a felkészülési meccset elég lazán, sőt kifejezetten nagyképűen vették. Akkor nyert a magyar csapat, akkor még erősen jónak festett ez a német-dán közös torna, csak később kellett megenni a fekete levest, amitől még most is ég, zuborog a szövetség gyomra! A fináléban, január utolsó vasárnapján pár percig talán függő volt a győztes sorsa, majd folyamatában, csendben kiderült, nincs esélye senkinek a dánok ellen. Olyan hatásos volt a felőrlési technika, erre nem nagyon talált választ még a világ legkompletteb játékosa sem. Annyira egyirányú volt a vége, nagy szerencse, hogy nem lett közte a szánalmas, nevetséges, megalázó 10. Ettől nagyon hangos lett a világ, ez súlyosan demoralizáló. Egy világverseny végén a két legjobb között 10 gól diffi, az kemény. Mondjuk a mínusz 9-el sincs mit hencegni a norvég csapatnak!

Világbajnok Norvégia.