Az úgy esett, hogy a dán labdarúgó szövetség súlyos vitába keveredett a válogatott játékosokkal, emiatt a profik kőkeményen bojkottálták a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzést!Erre olyan embereket cibáltak be a válogatottba a kilépők hiánya miatt, akik nem hogy országos szinten, de még az utcájukban is ismeretlenek voltak!


Talán a nagymamájuk tudta, hogy az onoka focázgat, ő meg nyugodt volt, addig sem rosszalkodik a gyerek! Az erre a meccsre, talán még a következőre is,- ha nem rendeződik a helyzet – kijelölt szövetségi kapitány maga is egy legenda! Jansen tréner beceneve „Faxe”, amit azért kapott, mert az ilyen nevű dán sörből gyakorlatilag korlátlan mennyiségűt tudott meginni! És ő is tagja volt az 1988-as Eb-re villámmal behívott, aztán mindenki elképedésére kontinens győzelmet elérő hakni válogatottnak!
A szövetség és a játékosok között feszkó origója, hogy a menők még több pénzt akarnak kipréselni a hivatalból! A hírek szerint a nyári rém sikeres vb részvételért is szépen kaszáltak, ezt szerették volna felerősíteni a követeléseikkel. Meg persze az egyéni támogatóikat is jobban akarták pozícionálni, rajtuk keresztül még többet akartak húzni ebből a buliból! Itt akadt meg a központi szervezet: legyen már egy kicsit elég! Különben a hőbörgők rosszul állnak: az átlag dán népek kimondottan idegesek, hogy az arcok a még nagyobb pénz miatt lemondják a válogatottságot! Az ottani hétköznapi embereknek ez főbűn! A zavaros helyzet megoldására nemzeti csapatba behívtak egy csomó alsóbb osztályban játszi férfit, sőt 200 labdarúgó önként jelentkezett a címeres mezes szereplésért! A szlovákoknak is kockázatos volt a derbi, hiszen ha kikapnak rájuk mutogat a világ, esetleg az is benne volt a 90 percben, hogy megsérülnek a rideg profik!
Nyugalom: nyertek a szlovákok! Meghalt Andersen, nincs mese!