Felrikkantottam, amikor a DVTK megkínálta őt, hát be kell vallani egy iszonyat nagy tűz eloltásával! Amikor kezdett, elég cudar posztot töltött be az Északi csapat a bajnokságban. Szabó Géza munkájához méltatlan szituba került Borsod büszkesége. Ahhoz képest, hogy annak idején a Mester vezetésével mit műveltek Kutasiék, a kiesés piszkos nagy foltja egyre jobban láthatóvá vált! Minden hazai meccsek telt ház előtt játszottak. Tökös csapat, fényes győzelmek, még a válogatott is az egyen bajuszosak kegyetlen tekintetétől volt erős! A Diósgyőr pályáján, annak idején nyomasztó érzés volt a vendégként a gyepre futni. 


 

Szóval eljött a Bódog Tamás, masszívan beleállt a tavasz elején reménytelennek tűnő vállalkozásba. Most meg három éles meccs után 7 pont! Egyre markánsabb, jellemes játék, eddig nem tapasztalt lelkesedés a fodbalisták részéről. Hihetetlen átalakulás! Azok az alkalmazottak, akik eddig a 90 percet a túlélésért, meg az utalás jókedvet adó érzéséért lebegték végig a pályán, afféle lélektelen zsoldosként, most, nicsak, harcolnak! Ha kell, ketten csúsznak egyszerre egy langyi beadásra készülő emberre. Időben, okosban követik el a lassító szabálytalanságot Lett arca a csapatnak, ereje meg pláne.  A Tamás mondta: „karaktert” mutatott a 11 csóka. Felkapta őt sajtó, a magyar Jürgen Klopp-nak címezték. Az elején azt sem tudta, hol van, mostanra ura lett a helyzetnek. Félő volt, megsüti őt a magyar edzői látvány pékség. De állja a rohamot, a külföldön felvett pajzsot maga elé tartva megy előre. Mögötte, ha nem is a spártai 300 hős, de a diósgyőri 11 dacos, ott áll!

Csak így tovább Bódog Tamás!