Az olasz bajnokság eddig arról szólt, hogy megint nyer a Juventus egy Scudettot, és hogy Totti, Róma nagy császára, kicsinál bármilyen edzőt!


Meg hogy az Inter és Milán egy mekkora egy ócskavas, már csak a régi idők, meg a hagyomány kötelezettsége miatt mennek megnézni őket! A Napoliról meg senki sem beszél! Illetve beszélt, de még akkor, amikor a sovány Maradona varázsolt, árnyékban meg adót csalt, meg hogy a Dél-Olasz városban a maffia miatt áll a szemét az utcákon! De amit kedden este művelt az SSC Napoli nevű futball klub a BL kiselejtezőben, az amúgy igen mutatós Nice ellen, az maga volt a parádé!

Évek óta csendes, erőteljes tényező az égszínkék mezes banda, de valahogyan nem sikerült a csúcsra jutni, még egy bajnoki csillagocskát felvarratni a büszke nápolyi mellkasra! Évek óta a siker közelében köröznek, de kevéssel vagy kicsit kevéssel, mégis sorban lelógnak a dobogó tetejéről!

Messziről jöttek, egy időben még a harmadik ligában is porosodtak, de aztán a rendező úr, egyben főparancsnok- klubelnök, Aurelio De Laurentiis elkezdett rendet hasítani. Ésszerűség, üzlet, semmi kapkodás, lám az eredménye: ebben a szezonban ismét BL részvétel! A mostanihoz oda vezető út pedig maga a tökély. A feltörekvő francia csapatot oda-vissza ruházni kimondottan erős karaktert jelez! Amit az olaszok bemutattak a nizzai stadionban, egyenesen bámulatba ejtő volt! Jó, csak csendben, Balotelli és Sneijder meg a többi helyi ász nem játszott élete formájában. Pont annyit adtak ki, amennyit hagytak nekik a délolaszok! Minimálisan keveset!

Dupla győzelemmel BL főtábla!

Brávó Napoli, ez szép olasz meló volt!