Totálisan szubjektív megközelítésben, felfoghatatlan csúszások, elképzelhetetlen helyről érkező szánkózók, ennél nagyobb hepaj nincs a koreai lőporfüstös határvidéken! Egyszerűen bámulatos mit lehet ebből kihozni ebből a csak versenyzők számára izzuló eseményből, pláne úgy, hogy a helyszínen, a talajhoz fagyott szurkolók mennyire hangosan sikoltoznak az elsuhanó semmit látva!


A futam közben semmit sem lehet látni belőlük, csak a célba érkezés élvezhető! Félelmetes példa, amikor a litván hős belegyalulja magát a szánkó pálya összes kanyarjába! Még jó, hogy nem esett ki abból a hitvány kis korcsolyás élű eszközből, amire a legordasabb budapesti közterület felügyelő sem ülne be! A legkeményebb az volt, amikor a brit meg litván próbázó fogvédőt rejtett a szájába a rajt előtt! Ez mi?

A szolid számú nézőközönség számára a legsúlyosabb kérdést a brit szánkós jelenléte okozta! Ebben az országban csak a legelvetemültebb marha próbálkozik szánkó eladásával, ennél sokkal kevesebben vállalkoznak versenyszerű fekvő lesiklással. Ezt nem lehet a brit hétköznapokra jellemző hulla részegen használni, hiszen ha valaki elveszti a kontrollt az eszköz felett, nem ússza meg egy szimpla gyomormosással, mint egy kedd délutáni berúgást! Ennél sokkal ütősebb volt az ausztrál fellépő csúszása. Amúgy Ausztráliában ki a fene megy el szánkóversenyzőnek? Hogyan jön ő ahhoz, amit az osztrákok, németek, svájciak évszázadok óta gyakorolnak? Ki hisz bennük? Bár a „Sas”,  Eddie Edwards, a gyenge látású kőműves, síugrásban szép dicsőséget hozott Erzsébet királynőnek, az úszó Eric Moussambani, az egyenlítő-guineai „Angolna” pedig új megközelítésbe helyezte a hivatásos fuldoklást, még is elég sok a kétely! Egyértelmű a Coubertin-i mottó felhasználása: nem a győzelem, nem a részvétel, hanem a fontos!

Így fest egy reménytelen helyzetű téli olimpiai sportoló hozzáállása!