Ha jobban meg akarjuk érteni a labdarúgásban zajló folyamatokat, érdemes visszakanyarodnunk 2003-ig. Ekkor fogadta el a spanyol parlament a Beckham-törvényként elhíresült jogszabályt, amely azt célozta, hogy vonzóbb legyen Hispánia adókörnyezete a külföldről érkező munkaerők, jellemzően a sztárfutballisták számára.


 A törvény értelmében a Spanyolországban dolgozó külföldi munkavállalók jövedelmük 24 százalékát adózzák le, szemben a spanyol állampolgárokkal, akik a bevételük 34 százalékát fizették be az államkasszába. A törvény némiképp módosult az elmúlt 13 évben, az viszont konstans megmaradt, elterjedt, hogy a La Liga adóügyileg is vonzó hely. Egyebek mellett ennek köszönhetően landolt a Real Madridnál David Beckham, és a galaktikus korszak egyéb más alkotó elemei.

Később persze Ronaldo. A Real mellett a Barcelona is megkaparintotta a legnagyobbakat, Neymart, hogy mást ne említsünk. A zavar akkor ütötte fel a fejét, amikor a profithajhász, pénzéhes játékosügynökök és persze a focisták is kinőtték a spanyol adózás játszóterét. Ilyen-olyan kiskapukat kerestek, s nem mindig találtak.

A spanyol NAV meg nem teljesen hülye, elkezdte piszkálgatni a labdarúgók pénzügyeit, és szép lassan CR-től Messin át Neymarig mindenki – a klubokat is beleértve – besározódott.

A legújabb balek Luka Modric, aki a feleségével gondolt egy merészet és Luxemburgban kívánta leadózni a jövedelme egy részét. Na, mármost, egy háromszoros BL-győztes labdarúgó jócskán alulértékelte a spanyol adószakértőket: a Real 10-ese olyannyira betojt, hogy inkább kiperkált 1 millió eurót, csak hogy egy ideig hagyják békén.

Úriember nagy összegben nem fogad arra, hogy lesz-e folytatása a lúzer-sorozatnak. Mert nyilván lesz, csak nem Luxemburgban...