Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Mi lesz így veletek Várdai Vitézek?

2018. augusztus 12.

Azt most már biztosan nehéz lesz kideríteni,a Kisvárda új játékosainak esze tokja mennyire számított az átigazolásuknál! A dolgok mostani állása szerint úgy tűnik, ezt az egyet nem vizsgálták kellő alapossággal!

A szezon előtt a világ nagy bambulására diszkont mennyiségben érkeztek zsoldosok az NB1 újoncához, óriási purpárléval! Dobpergés, hatalmas taps! Ez dübörgött, amikor zsinórban érkeztek az egészen remek referenciával, amúgy inkább tök ismeretlen, mint sem menci külföldiek!

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Élvezetes mérkőzés a hőségben

2018. augusztus 12.

A magyar labdarúgó bajnokság korai, hamvas szakaszában jól egymás torkának esett két nagy falat! A Mol-Vidi, makacsul kapaszkodik a Bajnokok Ligája felvonuláshoz, játékosai büszkén, dacosan harcolnak most éppen a svéd melákok sampionja ellen, nem reménytelenül!

A másik csapat, a kihívott, a Debrecen, amely mentes, a gigantikus, szláv varázslóktól, helyi erőkel igyekeznek, nem is akárhogyan labdázni! Egész pofás kis meccs alakult ki.

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Szerencsére, ezt Nyugaton már megoldották - vagy várj! Még sem!

2018. augusztus 10.

A nagy dobások elindultak! Nem Eleon Musk vagy Jeff Bezos az esetek főszereplője, na meg persze a józanul, okosan beszélő, szép és okos amerikai elnök, Trump. Nem ők adták a mostani témát, hanem a labdarúgó szurkolók. Már az is meglepő volt, hogy a MOL-Vidi BL ellenfele, a Malmö veszett kutyái mekkora egy nem nyugodt arcok! Állítólag ők nagyon zabosak, ha nem úgy alakul az életük, meg az eredményjelző látványa!

Ha ez rossz, vagy a bíró nem kedves számukra, akkor beleadnak mindent! A magyar bajnok ellen sem aprózták, egy sörös üveget dobtak a Vidi játékosok közé! Különben elég nagy szerencse, hogy nem lett belőle súlyos sérülés. Idehaza annak idején egy bedobott metró fogantyú, sőt egy brutális mérető, több mázsás berepülő szotyis zacskó tett keresztbe úgy egy futballmeccsen, amiből istentelenül hatalmas balhé kerekedett! Hetekig erről csattogott a köz, komoly eljárás, vita, talán még polgári bírói ítélkezést is bedobtak, de ez nem biztos!

Szóval a kőfejű, melák szőke unatkozó svéd hangikonok belejöttek és vaddá váltak, az 1-1-es döntetlen közben! Lényeges, hogy a magyar játékosok a sörösüveget bemutatták a játékvezetőnek, így simán csak úgy nem lehet letagadni az eseményt, hiszen a bizonyíték kézben van!

Az osztrák Sturm Graz ennél fényévekkel rosszabbul járt. A Larnaka elleni EL mérkőzésen egy stájer arc a 82. percben egy sörös pohárral nagyon durván megdobta a partbírót! Annyira kemény volt az eset, hogy a hivatalos ember feje betört, 25 percig ápolták, addig természetesen állt a játék.

Az elkövetőt persze elkapták, a botrány után természetesen, az eset súlyosságának minimalizálására a az osztrák egyesület a megszokott módon azonnal reagált, elutasítva minden erőszakos cselekményt, még a sörös pohárdobálást is! A nemzetköz kupában a klubokat árgus szemekkel figyelő európai képmutató szervezet, az UEFA ennél kisebb esetekért a magyar csapatokat kőkemény büntetéssel megmérte! Nem akarva az osztrákok baját, csak pusztán kíváncsiságból érdemes lesz figyelni, a balhé után mekkora sittet kap majd a Sturm Graz!

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Mandzukic Juventus-hoz visszatérésekor nagyon esküdött a fekete-fehér mezre!

2018. augusztus 09.

Akkorát szólt, hogy beleremeget az Univerzum! Sőt, volt egy pillanat, amikor megnyílott a Tejútrendszer és láthatóvá vált benne a fénysebesség! A jelenség oka: Cristiano Ronaldo eligazolt az földi Istenek templomából, minden klubok legtetejéről, elhagyta a Galaktikát, jobban mondva a Galaktikusokat.

Ahogyan Zidane és társai idejében cseppet túlzóan becézték a Real Madridot! Erre korábban is utaltak égi jelek, de senki sem vette véresen komolyan, hiszen Ronaldo és menedzsmentje évente ezzel játszadozott, nyári lázban tartva a labdarúgó pálya nevű Planétát!

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

A visszavágóra makrancosan kell kifutni, aztán kész a gyönyör!

2018. augusztus 08.

Azt azért sokan megkérdőjelezik, hogyan került a Malmö, ez a hót gyenge, unalmas brancs a svéd bajnokság elejére! Legegyszerűbb válasz: csak ők indultak a lokális sampionátójukban, tehát bármi is történhet velük, csak ez a csapat lehet az első!

Máskülönben miként kerülhettek volna az idei BL-selejtezőbe, a Mol-Vidivel szemben? Istenem, egy svéd csapat, amelyet Malmönek hívnak! Hogyan lehet így élni, ezzel a névvel? Pláne azzal az ócska játékkal, amit előhoztak kedd este? Még úgy is dadog a mentegetőzés, hogy egy príma német fószer, Uwe Rösler a parancsnok, akiről ugyan halkan jelezték, hogy nem egy Napóleon féle stratéga, sőt egy kimondottan szerencsétlen alak, akár még a homlokára illeszthető nagy „L” betűvel.

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

„Csak a bajnokságra koncentrálunk” - mivel más nem maradt...

2018. augusztus 07.

„A győztesek edzenek, a vesztesek panaszkodnak!” Az egyik budapesti edzőteremben, aztán lehetséges, hogy a Föld összes ilyen intézetében olvasható a kötelező parancsolat!

Igazából ennek a mondásnak csak az egyik fele érvényes Supka Attilára, a Budapest Honvéd vezetőedzőjére! Viszont, cserébe ő folyamatosan csak panaszkodik! Igaz egyszer nyertek bajnokit, akkor is viccesen köhécselt, ám előtte zakóztak, arra is hozott egy csúf dumát! Talán okosabb, szerencsésebb lett volna, ha előbb belátja saját hibáját, vagy egyáltalán meg sem szólal, és nem kezd el marhaságot beszélni a szája!

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Ez volt aztán a vidám vasárnap!

2018. augusztus 06.

A skótok most aztán nagyon odatették magukat! Pedig ebben a dupla felvonulásban nem volt benne a Mel Gibson arcvonásaival megjelenő William Wallace, a legendás felföldi skót hős, és még is akkorát szólt a két ragyogó sportesemény, hogy még most is cseng a taps!

A skótok, legalább is Magyarországon a takarékosság jelképe! Rengeteg vicc született a fukarságukról! Az egyik legócskább, de rájuk bőven jellemző poén, még akkor is, ha a vicc beszélgetés zátonya is az erőltette hangulat javítás:

„- Mennyibe kerül egy csepp benzin,- kérdezi a skót benzinkutast.

- Semmibe, így a válasz.

- Jó, akkor csepegtesse teli a benzintartályt az autómban!”

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Száz Lőw Zsoltit! Ezeret!

2018. augusztus 05.

Lőw Zsolt megcsinálta! A Paris SG segédedzőjeként első komolyra elég szépet hoztak ki a srácokból, persze Thomas Tuchel főnivel együtt. Megnyerték a francia Szuper Kupát! Magyar tréner még ilyen címhez nem jutott a 20 és 21. században! Zsolt nagyon jól szimbolizálja, hogy masszív kemény munkával, alázattal, hogyan lehet egyre tovább és magasabbra jutni!

Újpestről Cottbusba igazolt, itt szépen látszódtak a magyar légiósok, a német mentalitás pont jó volt Zsoltnak. Erre alapozva egyre erősebbé vált jelenléte a klubjában. Nagyon díjazták a Cottbus-nál, hogy Lőw a Bundesliga 1-es kiesés után sem lépett le, maradt még pár évet! Aztán elindult az akkor még csak falusi csapatnak kihirdetett TSG1899 Hoffenheim együtteséhez!

Teljes cikk

Az internet a jövő

2018. augusztus 04.

A hamburgi Volksparkstadionba valamikor kitettek egy villanyújságot, ami azt mutatta, mióta tagja a Hamburger SV a német labdarúgó bajnokságnak! Na, most ez az óra májusban leesett! Korábban is voltak pillanatok, amikor majdnem összetört a kijelző, de pár alkalommal megúszták a koppanást!

Májusban viszont slusszt írtak a gépre, lett is nagy botrány! A végtelenül büszke Hansa város lakói a kiesés realizálódása miatti kétségbeesésükben bemérgesedtek, az utolsó bajnokin telefüstölték a pályát, ricsajoztak, nekimentek a zsernyákoknak, annyira, hogy még a világ is a csudájára járt! Hiába minden, 55 év nagyon szép év után kilépett az élvonalból az a csapat, amelynek tagja volt, és ezt mindig elmondják, unottra mantrázzák: Uwe Seeler, Manfred Kaltz, Kevin Keegen, Rafael van der Vaart,  és persze, naná Thomas Doll és a többi nagymenő ász.

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Puskás Ferenc forog a sírjában

2018. augusztus 04.

A csütörtök esti magyar labdarúgás kétféle élményt hozott a különben már rengeteg rosszat és minimális jót tapasztalt nézőknek! Újfent elmondhatatlan, pusztító, ocsmány, rohasztó, brutális érzés vereséget szenvedni egy luxemburgi csapattól!

A válogatottnál sem jó, de egy olyan ruppótlan, szánalmas klubtól, amelynek a neve is inkább hasonlít egy orosz űrkutatási programhoz, nahát az szóval maga a brutális kiütés! Ez a Progress Niederkorn nevű elképesztően amatőr és szánalmas csapat olyat mért - hogy tényleg súlyos és demagóg legyen a helyzet- Puskás Ferenc egykori bázisára, a Honvédra, hogy már nevetni sem ér!

Teljes cikk