Rendben, fiatalítás! De akkor építsük is be őket!

2017. június 08.

Eddig sem értettem a fickót! Már azt sem, ahogyan idekeveredett, utána istenkirállyá vált. Miközben addig annyi sikerélménye volt, hogy időben elhúzhatott Kazahsztánból! Ott konkrétan semmit sem sikerült letenni, de legalább a haverja volt Dárdai Pálnak. Ő idehozta, mert bízott benne. Storcknak ez volt élete legjobb döntése! Gazdaságilag, PR szempontból egyenesen lottóötös értékű.

Az Eb-re kijutott a válogatott, de ehhez kellett ehhez egy kajakra rémesem mafla, magától önelégült norvég együttes, amely még manapság is zuhan, akár kedvesen belemagyarázhatóan a magyar csapat miatt. Nem várt eredmények a nagy francia tornán, idehaza hatalmas ölelés az összes pléjernek, ebből kifolyólag merész álmodozás az orosz vb-ről.

Teljes cikk

Színészóriások kontra videóbíró

2017. június 08.

Danko Lazovics a saját szakállára bolondult meg és piruetezett a földön a kispesti szentélyben. Sergio Ramos viszont szándékosan elkövetett, aljas cselekedetre szánta el magát. Ramos emberileg volt vállalhatatlan. Meddig kell még várni a videóbíróra?

Mindannyian emlékszünk, Danko Lazovics dobálta magát, szenvedett, mint egy partra vetett hal a Bozsik Stadionban. A bajnoki döntő második félidejében jártunk, Lazovicsot valóban eltalálta el kispesti láb és bizony elhiszem, hogy fájt neki, talán ezért sem fújtam rá, amikor szerencsétlenkedett a Bozsik Stadion gyepszőnyegén. Megpróbálta, sőt, a hatodik forgást már tuti a közönségnek csinálta, ezért még nevetni is tudtam a produkción.

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Ez a szám még csak az első hét termése a Manchester Citynél!

2017. június 03.

Ez már annyira unalmas, hogy na! Évek óta nyaranta ugyanaz a felfújt őrület. Mint egy beakadt bakelit a 80-as évek megbízható lemezjátszójáról. Mindig a régi csócsa! Kit vásárol meg a világ egyik leggazdagabb klubja, a világ legnagyobb megmondó emberének varázspálcájának intésére? Mióta Pep Guardiola kitette a lábát Katalóniából, az amerikai szünet után meglovagolta saját történetét, az átigazolási szezon attól zajos, hogy Senor Görbeláb kit és hogyan zabrál el a többiek elől, aktuális klubjának javát szolgáló, merész pénzügyi manővereivel. Pedig ez az egy darabig jó szándékú arc nem így indított!

A Barcelonánál fillérekért hozott fel a fakóból kicsi emberkéket, szépen csiszolgatta őket, formázta, a kedvére alakítgatta őket, azok meg úgy néztek rá, mint az Úristen labdarúgással megbízott helytartójára.  Első edzői lehetőségénél még csak sejtette, hogy hatalmasat kaszálhat, ha okosban hívja le a tehetős gazda pénzét! 

Teljes cikk

Huszonegy éves dilemmák

2017. június 01.

Szilágyi László

Menni akar, pedig talán maradnia kéne, bár jövőkép híján jobb egy középcsapat, mint az aktuális bajnok. Az NBI felfedezettje, Zsótér Donát Újpestre tart. Jól teszi...?

Bevallom, nem irigylem Zsótér Donátot, pedig elsőre engem néznek minimum elmebetegnek, nem pedig őt. A tehetséges támadó-középpályás a hétvégén magyar bajnok lett a Honvéddal, majd átvette a szezon felfedezettjének járó elismerést. Minden szép és kerek – lenne, ha nem itthon élnénk. A 21 éves Zsótér ugyanis kölcsönben szerepelt a Honvédban, játékjogáról az Újpest tulajdonosa, Duchatelet úr rendelkezik. A felek kölcsönszerződésben rögzítették, hogy a nyáron az apró termetű ifjonc Újpesten folytatja a pályafutását.

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Aztán még csak egy nap telt el júniusból

2017. június 01.

Éppen hogy bezárt a nagy labdarúgó képeskönyv, összecsapódott a kemény kötés, a múzeumba költözik a 2016-2017-es olvasókönyv, hoppá, már potyognak is kifelé az eddigi főhősök. Tisztára, mint a Harry Potter filmek végső stádiumában. Ahol mindenki bevégzi.

Gyorsan ment, de már érezhető volt, hogy a már csak egyedüli ősöreg Balajcza Szabolcs is kilép a lila-fehér mezből. Egyszerűen elképzelhetetlen, mi történhetett Újpesten, hogy a hűséges megbízható gólpolip, aki tényleg „Jóban rosszban”, igaz nem a hétköznapok esti sávjában, de szombatonként keményen röpködött a lilák kapuja előtt, most meg hopp, kinyitották neki a ketrecet, mehet ahová akar. Oké, érezhető volt, hogy az egyesület, vagyis inkább az edző meg a kapus kapcsolata már régen nem illik a „Családi Lap” címlap sztorijába, de az, hogy a játékos ugorjon ki ebből a kapcsolatból, sokat jelent. Azt biztos, hogy annyira nem tartóztatták. Ilyen az élet, sóhajthatnának a hétköznapi emberek, ha lenne Balajcza mögött olyan fickó, aki átvehetné a nyugalmas, megbízható  portérosz szerepét.

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Mi lesz veled Fradi? Mi lesz veled Újpest?

2017. május 30.

A Derbi az Derbi! Régebben, az én emlékezetemben még nem volt ennyire puccosan fennhéjazósan angolosan kifejezve, hogy DERBI! Egy frászt! Akkor csak simán dőltek a népek a Népstadionba 80 ezrével, kettős rangadónak becézve és még hetekkel később is arról hüledezve, hogy mekkora nyolcast tettek a Fradi kerékpárjába, meg hogy szegény Viczkó Zsolt mennyire szerencsétlen!

Aztán egy évvel később meg a zöldek hazazavarták a kor legendás Újpesti Dózsáját 1-7-re vakációzni! Mindig ez volt a fő attrakció a Stadionban. Előtte meg masszív felvezetésnek a Honvéd marakodott a Vasassal. Emlékszem a kutyás zsernyákok ott kuporogtak a nézők előtt, és amikor a szolgálati eb felé gurult a labda, a zsaru orrán csúszott a labdáért megőrülő blöki pórázába kapaszkodva! Az a látvány nagyon komoly nyerítést fakasztott ki a különben szépen kiszigorított magyar szurkerekből!

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Nekem már most hiányzik a Bajnokság!

2017. május 28.

Beteljesedett! Megvalósult néhány ember vad, lidérces álma, amit egy húsos-szalonnás-fehér kenyeres szabadtéri sütés készített elő, utána pedig a masszív sör-pálinka dualizmus folytatólagos rémsége tetézett be!

Bajnok lett a Kispest, nagy focival! Legalábbis nagyobb focival, mint amennyi a költségvetése! Felbukkant az internet világa, egy érdekes megjegyzés: „Az alkalmatlan magyar utánpótlásedzők által felkészített Honvéd bajnoki aranya és a Vasas bronzérme!” Eljött a bezzegezés időszaka, talán egy kicsi fordulat elkövetkezhet, hogy az ész a fontos, nem a haj! Az arctalan zsoldosok jelenléte mindennapos esemény, de a tehetségek nevelése, bátor használata ennél még fontosabb, hiszen ők jelentik a felemelkedés lehetőségét!

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Aranydöntő! Mindenki a pályára vagy a képernyő elé!

2017. május 27.

Jaj, komolyan izgulok, ki lesz a magyar labdarúgó bajnokság aranyérmese! Nem központilag gerjedek a fináléra, hogy igenis tessenek szívesek nagyon idegesen rágcsálni a körmüket, mert most tényleg oda van az egész szögezve a legtetejére! Nem! Azért mert két jó, tökös csapat ugrik össze, úgy, hogy amikor sorsolták a bajnoki menetrendet, a csuda gondolta, hogy a legnagyobb durranás pont a végére marad! Budapest Honvéd-Videoton!

A Honvéd nagyon karakteres csapattá vált a szezon végére, egy olyan edzővel, akit egyszer már kidobtak innét, aztán visszavették! Most meg ott a pánik, hogy mi a fenét csinálhatnak ezzel a konok taljánnal, ha bajnok is lesz a kispesti brigád! Himbálózó aranyéremmel a nyakában kirúgni valakit, nem a világ legokosabb döntése!

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Ezt inkább még a vitrinbe se kellene kitenni...

2017. május 25.

Valószínűleg az gazdag manchesteri vezetőket csak az érdekli, hogy megnyerték az Európa Ligát! A tények rideg valósága lehet az egyetlen pozitívum! Nyertek! De hogyan? A szezon vége felé hirtelen Mourinho nem tartott semmi mást fontosnak a bukó bajnokság után, csak hogy valamiképpen kievickéljenek a BL cirkuszba, különben nem tarthatja meg szokásos nagyképű őrjöngését játékos igazolásba csomagolva!

Nem maradt más, mint az EL-siker! Aztán ez a szerda esti performansz annyi izgalmat tartogatott, mint egy fekvő rendőr élete! Lehet polírozni a helyzetet, például annyi az angol csapat sérültje, nem is edző, inkább egy sebész állíthatja össze a csapatot. Lehet azt vissza büfizni, rengeteg fiatalt épített be Mourinho, plusz a taktikai elképzelése zavart idézett elő!

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Hajrá Ajax!

2017. május 24.

Érdekes kis döntő lesz ez a szerda esti Európa Liga összejövetel! Ajax - Manchester United. Micsoda összevetés, ha csak azt nézzük, melyik klub milyen úton jár! Bár az angoloknak is ontja az utánpótlás bázisa a jobbnál jobbakat, minden év nyara azzal telik el, hogy a Veresek nagyfejűi, élen Mourinhoval ezt, meg azt, meg a létező összes valakit csábítják a csapathoz!

Annyira sok csillag érkezett a klubhoz, és annyira szürke munkásőr egyenruhássá váltak, hogy nagyítóval kell keresni az ő sziporkájukat! Ibra is kicsorbult itt, pedig őt aztán az évek szépen kifenték, Párizsban meg egyenesen olyan éles lett, mint egy lézervágó.  A svéd Britanniában is erőlködik, adná ő a régi formáját, de nem megy. A cimbik, akikkel eddig nyomatta nem olyanok. Leginkább semmilyenek.

Teljes cikk