Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Bravó Dárdai Pál! Bravó Hertha BSC!

2016. október 28.

Kedden este számomra kiderült a Bundesliga csodacsapata nem a lipcsei Vörös Bika, hanem a berlini Hertha! Az izgalmas Német Kupa mérkőzésen parádésan és főként eredményesen játszott a fővárosi együttes a St. Pauli ellen!


Óh, a Sankt Pauli! Volt szerencsém ezt a kult klubot megismerni, még a Bundesliga2-ból, meg egy kicsit a felsőbb osztályból Micsoda hangulat! A klub stadionja a Budapest Straßen épült, közvetlenül, vagy legalábbis jó közel az élettel, a bujasággal, az alvilággal kapcsolatos hamburgi Vörös Lámpás negyedhez. A 2000 évek elején ezt a rajongói számát illetően -11 millió - klubot egy színház igazgató dirigálta, aki nyíltan vállalta homoszexualitását és azt is, hogy megmenti a klubot az anyagi összeomlástól!

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

"Aki napi két órát tölt a facebook előtt, arra nem lehet számítani!"

2016. október 25.

Na! Hát ez meg mi ez? Bukkant fel az emberek feje a hír hallatán! Benedek Tibor önként lemondott a póló válogatott vezetéséről! Pedig olyan jól csinálta, sóhajtottak fel, meg úgy izzott a csapatért, meg olyan szépen beszélt a játékosairól. Aztán tessék! Valami azért mocorgott benne, mert az olimpia nem egészen úgy futott ki, ahogyan azt tervezte a szövetségi kapitány! Ez látszott is rajta a torna vége felé, hallatszani meg végképpen hallatszott! Rióban elkeseredett volt, idehaza meg még erősebben őrlődött!

Pedig a vízilabda szövetség elfogadta a jelentését az eltelt időszakról. Aki figyelte a pólósok életét és tetszett Benedek friss lendülete, azt hihette, ok, a szaki folytathatja tovább! Bátran melózott, a fiatalokat is sorban dobálta a mély vízbe!

Ám döntése előtt- talán felvezetésként- egy apró kardcsörrenés hasította szét a medence meleg klórszagát!

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Hová tart a világ?

2016. október 24.

Jaj, a pletyka világ gyönyörébe bújjunk bele gyorsan! Howard Webb Anglia és talán a világ egykori legjobb játékvezetője, nem mellesleg cseppet sem titkoltan Manchester United fan, összejött Németország egyik legismertebb, sőt legelismertebb játékvezető nőjével, Bibiana Steinhaus-zal. Pedig a jó angol donor eddig példás családapa volt, bár a gyerekei egyik kinyilatkozása azt villantotta, a srácok nem annyira büszkék fater melójára.

Nem a zsernyákságra, hanem a játékvezetésre! How lelépett feleségétől és három gyerkőcétől. Barátai szerint elfáradt a kapcsolata Kay-jel, akivel annak idején első látásra szerelembe esett. Jöttek a családba a gyerekek, jött Webb sikere, VB döntő, kétszer megválasztották a világ legjobb sípszájújának. Annyira tisztelték a szigeten, hogy beválasztották a brit labdarúgás halhatatlanjai közé. Talán azért, ha valaki összeveszik abból a díszes társaságból, mondjuk Alex Ferguson  Sir Bobby Robsonnal, legyen aki rendet teremtsen a civakodók között. How azonban mos lefújta a meccset felesége és közte, nem volt hosszabbítás, nem volt aranygól, lementek a házasság nevű játéktérről.

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Lehet itt a vég!

2016. október 24.

Eddig még jó kárörvendő voltam. Most már sajnálom! A 4. chelsea-i gólnál meg végképpen szántam a Spéci Egyest, aki már Spéci Négyessé vált a 90 perc után!. Jose Mourinho-t egykori csapatától elsüllyesztő, kivégző, szánalmassá tevő vereség után lehet, hogy többet veszített, mint 3 pontot.

Az igazság, hogy Vörös Orr Őszőrsége óta a Manchester United csak csúszkál saját testnedvén! Ferguson kemény hagyatékot rakott az őt követők számára! Az öreg amióta lelépett az Álmok Színházából, a direktorok egymást gyorsan váltották: Moyes-nek futnia kellett, azóta is csak tekereg az internacionális focipiacon. Aztán amilyen szerencsétlenek az angol szövetség vezetői, lehet, hogy egyszer még a válogatott szövetségi kapitányának választják!

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Ki látja a kavarodás végét?

2016. október 24.

Ez annyira bizarr szitu, hogy már bámulni valóan szép! Amit ezek a szálkásra edzett delfintestű nők és férfiak bemutatnak az magyar uszodákban, a magyar úszó szövetség védereje alatt, az magával ragadó!

Hirtelen Haász Sándor labdarúgó edző jutott az eszembe, aki egy 90-es évekbeli mérkőzés értékelésnél azt találta mondani: „ma úgy küzdöttünk, mint az oroszlán, sajnos úgy is játszottunk!” Innen ívelnék át az úszókra: úgy nézünk ki, mint az izomtestű kardhalak, de annyi is az eszünk! Ha meg nem sértődnek a kardhalak!

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Mi lesz itt még!

2016. október 21.

Ezt most aztán végképpen nem értem! Itt volt Eros Ramazotti és Michelle Hunziker magyarországi megfelelője, vagyis a Dobrádi Ákos énekes, Iszak Eszter műsorvezető nő párosa. Minden megmozdulásukról, turbékolásukról, minden fogmosásukról kellően és pontosan értesült a hazai celebélet rajongó tábora! A

Az utóbbi időben azért kicsit soványodott a kínálat, a hölgy tényleg bombasztikus szelfi készletére redukálódott kettejük képes dokumentációja! Nyilván nem panaszként, csak a tények rögzítése miatt. Mert amit adott a kisasszony az aktuálisan friss insta jelenségével, az bőven elég sokáig ott tartotta a férfi retinát! Bárhol forgott a hölgy, izgalmas volt töprengeni az életén!

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

A csúcsrangadó? Hagyjátok már…

2016. október 20.

Napok óta görgetem magamban ezt a gondolatot. Az angol labdarúgásra izgulók, azért feszülők egy kicsit most menjenek hátra, a fenébe!

Egész hétvégén azon vergődtem, hogy végre, milyen galaktikus futball este lesz! Buah, Liverpool- Manchester United! Csúcs! Nem nyöszörgős, csak a helyeik számára élvezetes Bundeslia2-es háború. Rendes nagyfiúk a harsány, kíméletlen angol  bulvár címlapokról, brutális ütközet, könyörtelen live show! Azta! Hol kérhet ennél jobbat egy Gyirmót-Mezőkövesden szotyizgató hun? Élőben láthatok egy parádés angol bajnokit! Csak akkor, csak ott! Kifingott az autóm, nem baj: lesz Pool-MU; hivatalos, zord ügyben kavargattak, nem baj: láthatom Ibrát; eltömítettek minden közlekedési utat, nem baj: megnézhetem, ahogyan széttépik a nagypofájú portugál krumpliszedő egóját! Mindennek a tetejébe a világ fekete gyémántja csillog a szemembe: Paul Pogba, mozog a gyepen! Istenem, köszönöm ezt az életet!

Teljes cikk

Németh Kornél

5 évig kommentáltam, most itt mondom el, mi is zajlik a 20*40-es játéktéren

Ronaldinho (még mindig) óriási király

2016. október 18.

A valaha volt egyik legnagyobb labdarúgó zseni kishazánkba látogatott. Örök vita a focihoz értő szurkolók/szakértők körében, hogy x vagy y volt a nagyobb király, de abban azért mindenki közös állásponton van, hogy az az ember, akit Barcelona-játékosként az egész Bernabéu felállva tapsolt, az csak zseni lehet. Ronaldinho mit sem változott az évek alatt, ebből pedig ízelítőt is adott Budapesten.

Hatalmas tömeg várta a brazil világsztárt hétfői, részben nyilvános szereplésén. Ronaldinho 2003-tól 2008-ig futballozott Barcelonában, nem túlzás kijelenteni, hogy akkor volt pályafutása csúcsán. Az azóta eltelt tíz évben viszont szinte semmit sem változott a népszerűsége, amit talán az bizonyít a legjobban, hogy a legfanatikusabb rajongók reggel 6-tól várták arra a nagyjából öt percre, amíg Ronaldinho a Docler székházból kilépve kiosztott pár autogramot és készített egy szelfit a tömeggel a háttérben. Egy magyar találmány, a teqball nemzetközi nagykövete lesz a brazil zseni, ezért is látogatott el Magyarországra.

Teljes cikk

Horti Gábor

Entertéjnőr-interpretőr, minden, amit máshol nem, vagy nem így mondanak

Kár érte, nagyon kár!

2016. október 17.

Addig jár a korsó a kútra, amíg meg nem csinálják a vízhordó lányt! Kifacsart közmondás, de most ide illik! Itt a vége! Mindenkinek kiderülhet mi az okosság a magyar válogatott kapitányának kanyargásában! Bár ezt már korábban is tudott volt, amikor Dzsudzsák Balázs, karrierje csúcsára igyekezvén kicsit eltávolodott a világ, de az is elég szomorú, ha csak Európa foci elitjétől.

Pénzügyileg viszont pont jól húzott a csúcs felé, cserébe a neve kezdett kopottasabban forogni a foci köztudatban. Amikor nem ment annyira jól a játék, sőt semennyire, mert éppen: az aktuális edző nem értette őt, az aktuális ellenfele pont kirúgta a szívét, az aktuális ellenfélhez igazodó taktika pont a magyar fiú kispadozását hozta! Szóval akkor ő, vagy a menedzsmentje aktuálisan pont talált jó kifogást a mellőzésére! Lehet, hogy most a gazdag Arábiában tényleg az edzője valamilyen agyfordulása miatt maradt ki a gazdag menő a csapatból, de ezt lehet riasztó jelnek is venni!

Teljes cikk

Facebook-böjt?!

2016. október 17.

Ez most komoly? Facebook- böjt? Amit nagyobb csodálat övez jelenleg, mint egy némasági fogadalmat, vagy egyéb, a saját határainkat feszegető kihívást? Na persze akkora nem, hogy bárki is fejest ugorjon egy ilyen buliba, mert még a végén kiderülne: upsz, függőség van. A mellékhatásokról nem is beszélve. Kilógni a sorból?

Átélni, mikor a 398-adik szelfi végre tökéletesre sikeredik (apró kis varázsprogram tunninggal)  amivel tuti megdőlne a szomszédsszony, vagy a kedves exének lájkrekordja és sehol egy „megoszt” gomb? Egy padon ülve randizni és papírpohárból szürcsölni a kávét , miközben becsekkolva valami menő helyre, legalább akadna pár ember, akinek csípné a szemét az infó, ha már kicsit kezd kínossá válni , hogy csak az a fránya „kapcsolatban” fülecske hiányzik az amúgy mintaszerű, irigylésre méltó adatlapról?

Klassz kis mentségek vannak.

Teljes cikk